Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.09.28. 16:00
null
A felnőtteket is magába foglaló Open kategóriában a 9. lett, a korosztályos értékelésben pedig még elékelőbb helyen: harmadikként végzett Kreisz Bálint a nyílt vízi úszók idei Európa-kupa-sorozatának utolsó, horvátországi állomásán.

Igazán árulkodó tény, ha egy magyar csapatban Betlehem Dávid a legidősebb a maga 22 évével, márpedig a 2025-ös nyílt vízi Ek ötödik színhelyén ez volt a helyzet: párizsi olimpiai bronzérmesünk, aki amúgy másodikként zárt Razanacban, 13 – hozzá képest még inkább – ifjú legény társaságában szerepelt a 10 kilométeres viadalon. Közülük is

a legeredményesebben Kreisz Bálint szelte az adriai habokat, akinek a korosztályos eredményhirdetéskor bronzérmet akasztottak a nyakába.

A 2009-es születésű debreceni úszó, aki tavaly egyéniben világbajnoki ezüstérmes, az idén nyáron az U16-os csapat tagjaként pedig váltóban ifi Európa-bajnok volt, a razanaci Ek-erőpróbán közel járt a korosztályos kategóriában második helyezett német riválishoz is, csupán a lengyel tini, a mi Betlehemünket is megelőző abszolút győztes Bartosz Kapala bizonyult utolérhetetlennek.

A felnőttekkel együtt versenyző utánpótláskorú indulók között a mieink jó részének az e hétvégi volt az első komoly nemzetközi megméretése, s ahogyan a sportági szövetség, a MÚSZ honlapjának beszámolója is hangsúlyozta: a fiúknál gyakorlatilag az összes olyan korosztályos kiválóság rajthoz állt, aki a jövő évi, hazai rendezésű junior – vagyis ifjúsági – Eb-n esélyes a csapattagságra. Ennél fogva nincs oka bánatra a teljes rangsorban 14. Kárpáti Máténak (16 éves, az ifjúságiak között 6.), a 19.-ként végzett Huszti Mártonnak (16, 9.), de a 20. Pittlik Zsigmondnak (17, 10.) sem.

A női mezőnyben négy magyar próbálkozott, közülük ketten tartoznak az utánpótlás-korosztályhoz, a már többszörös érmes, 16 éves Nagy Napsugár, s a világversenyes újonc, 15 esztendős, még serdülőkorú Gulyás Fanni. A zalaegerszegi Nagy a felnőttekkel együtt számolt sorrendben 16. lett (az ifi rangsorban 7.), míg a derekasan küzdő kaposvári Gulyás a végét nem bírta, s feladni kényszerült a versenyt.

Egyáltalán nem volt sírás-rívás, kemény gyerekek mind, ezt nagyon jó volt látni és megtapasztalni

– nyilatkozta a MÚSZ-honlapnak Gellért Gábor szövetségi kapitány. – Mindenki három-négy hete edz, azaz ez egyfelől egy idény eleji felkészülési verseny, másfelől viszont tényleg nagyon elégedettek lehetünk, hiszen az itt rajthoz álló tizenéveseink többsége életében először úszott tíz kilométeren.”

(Kiemelt képünkön: Helytállt az Európa-kupa záró fordulóján indult 18 fős, zömmel tinik alkotta magyar különítmény Forrás: musz.hu/Facebook)

 

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: két bronzérem a szombathelyi utánpótlás-nemzetközin

Utánpótlássport
5 órája

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
6 órája

Vívás: a kadét tőrözők is bizonyíthatnak Budapesten

Utánpótlássport
7 órája

Kosárlabda: szintet léptek a fiatalok a női NB I/A-csoportban

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
2025.11.11. 19:52

Triál: Fark Zalán hatodik a junior-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.11.11. 17:35

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
2025.11.11. 08:57
Ezek is érdekelhetik