Kajak-kenu: 78 magyar versenyző indul az ORV-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.08.14. 13:55
null
Népes magyar csapat, 78 fiatal készül a csehországi Racicében esedékes kajak-kenu ORV-re.

Létszámát tekintve az év legnagyobb küldöttségével vesznek részt kajak-kenusaink a szeptemberi Olimpiai Reménységek Versenyén – számol be a hazai szövetségi portál.

A ORV-n rendszerint három korosztályban – U15-ben, U16-ban és U17-ben – zajlanak a küzdelmek, nem lesz ez másképp a csehországi Racicében sem, ahol 78 ígéretünk mutatja meg magát szeptember 18. és 21. között.

A nagy múltú regattának egy évvel ezelőtt Szeged adott otthont,

az akkori magyar csapat 14 arany-, 15 ezüst- és 10 bronzéremmel nyerte meg az éremtáblázatot.

Kadler Viktor utánpótlás szövetségi kapitány, valamint Oláh Tamás utánpótlás kenu szakági edző a sukorói Magyar-kupa-döntő, illetve a szegedi serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokság eredményei alapján állította össze a mostani keretet. A két szakvezető a felkészülési programban foglaltak szerint, csak azon versenyzők közül válogathatott, akik ebben az évben maximum egy nemzetközi versenyen (a gyorsasági és a maraton is beleszámít) kerültek csapatba. Szintén a felkészülési program mondja ki, hogy az ORV-n egy versenyző maximum három számban állhat rajthoz. Versenyszámonként két magyar egység indítható.

Ami a névsort illeti, több ismerőst is felfedezhetünk. Ott lesz például Racicében az ifjúsági világbajnoki ezüstérmes Leskó Vivien és Péter Zsolt Zsombor, valamint az egyaránt bronzérmes Poszpischil Luca és Hamar Léna is. Szintén csapattag az ifjúsági Európa-bajnok és még csak 15 éves Gazdag Lili, illetve a Pitestiben a mix kenu négyessel második Molnár Ádám István és Molnár Lukács Ivo. Kiemelendő még Bebők Lara, aki tavaly Szegeden kajak egyes ötszáz és ezer méteren is győzött az U15-ös korosztályban.

A magyar ORV-csapat névsora ITT érhető el.

(Kiemelt képünkön: Gazdag Lili Forrás: Kovács Katalin NKKA)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
10 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01