Birkózás: három magyar éremmel zárult az athéni U17-es vb

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.02. 19:42
null
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a lányok szállították az érmeket az U17-es birkózó-világbajnokságon: a mieink egy ezüsttel és két bronzzal fejezték be szereplésüket Athénban.

Nem sok babér termett a szabadfogású birkózóinknak a görögországi U17-es világbajnokságon. Mind a négy magyar versenyző az első meccse után kiesett, miután Szécsényi Noel (80 kg) és Tugyi Zétény (71 kg) a selejtezőben, míg Juhász György (110 kg) és Szikszai Levente (92 kg) a nyolcaddöntőben kapott ki és búcsúzott a további küzdelmektől. Ezzel a mieinknek befejeződött a kadétkorosztály vb-je, vasárnap már nem láthattunk magyar fiatalt szőnyegre lépni Athénban.

A válogatottunk így három éremmel zárta szereplését, s így alapvetően az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesített, vagy talán még kicsit jobban is annál, ugyanis reálisan egy-két dobogós helyezés volt elvárható a csapattól.

Ahogyan arra számítani lehetett, a lányok vitték a prímet a görög fővárosban, és mindhárom érmet a női szakág képviselői szerezték.

A 14 éves, tehát még csak serdülőkorú Sillei Janka (Vasas SC) nyújtotta a legjobb teljesítményt,

(Vasas SC)nyújtotta a legjobb teljesítményt,

aki azok után, hogy idén nyáron már az U17-es és az U15-ös Eb-t is megnyerte a 46 kilósok között, ezúttal a döntőig menetelt, és pályafutása első vb-jén ezüstérmet szerzett az idősebbek mezőnyében.

Az U17-es és U15-ös Eb-arany után a 14 éves Sillei Janka ezüstérmes lett az U17-es vb-n Forrás: UWW/MBSZ

Ugyanakkor nemcsak ő remekelt a lányok közül, további két dobogósnak is örülhettünk. A nyári eleji U17-es Európa-bajnoki címét követően 

Zsitovoz Mária (53 kg; ESMTK-KIMBA) ezúttal a vb-n is nagyot alkotott, és bronzzal térhetett haza Athénból. Míg a legnagyobb meglepetést Báger Barbara (61 kg; (Nyársapát-KIMBA) szolgáltatta,

(53 kg; ESMTK-KIMBA) ezúttal a vb-n is nagyot alkotott, és bronzzal térhetett haza Athénból. Míg a legnagyobb meglepetést (61 kg; (Nyársapát-KIMBA) szolgáltatta,

aki szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ezzel karrierje során először lett érmes korosztályos világversenyen.

A magyar leányválogatott az előkelő hatodik helyen zárt a szakági csapatrangsorban,

méghozzá India, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Kazahsztán legjobbjai mögött.

A fiúk közül a kötöttfogású Kolompár Imre (71 kg; Monor SE) érte el a legjobb eredményt, aki az ötödik helyen végzett a 71 kilósok súlycsoportjában.

Augusztus 18. és 24. között a bulgáriai U20-as világbajnoksággal folytatódik a nyári utánpótlás-világesemények sora.

(Kiemelt képen: az U17-es vb-n egy ezüsttel és két bronzzal záró magyar leányküldöttség Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
3 órája

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
Tegnap, 19:24

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 19:07

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:07

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:41

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55
Ezek is érdekelhetik