Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.07.09. 20:42
null
Háromjátszmás vereséget szenvedett a magyar válogatott a görögöktől Pristinában, az albán-koszovói közös rendezésű U16-os leány röplabda Európa-bajnokság hatodik játéknapján.

Az öt forduló után három győzelemmel és két vereséggel álló U16-os leány röplabda-válogatott szerda este a hasonló mérlegű görögökkel találkozott az albán-koszovói közös rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon.

Kőnig Gábor együttese az első szettet 25:16-ra bukta el, majd a másodikban mindent megtett az egyenlítésért, viszont kiélezett küzdelemben (30:28) az a játszma is az ellenfélé lett. A harmadik felvonást már simán behúzva a görögök 3:0-s győzelmet arattak. Folytatás csütörtök délután a csehek ellen, amely a csoportkör záró meccse lesz.

Ezzel a vereséggel a magyar csapat jelenleg kilenc ponttal a negyedik helyen áll a csoportjában. A nyolcfős csoport első két helyezettje jut tovább az elődöntőbe, és a mai eredménnyel eldőlt, hogy a mieinknek már nincs esélyük bekerülni a legjobb négy közé.

U16-OS LEÁNY EURÓPA-BAJNOKSÁG
Hatodik játéknap, Pristina (Koszovó)
Magyarország–Görögország 0:3 (–16, –28, –13)
A meccs statisztikája ITT érhető el. 

A MAGYAR CSAPAT PROGRAMJA:
Az eddig lejátszott csoportmeccsek:
Július 2., szerda
Magyarország–Szlovénia 3:0
Július 3., csütörtök
Magyarország–Montenegró 3:2
Július 4., péntek
Magyarország–Horvátország 0:3
Július 6., vasárnap 
Magyarország–Törökország 2:3
Július 7., hétfő
Magyarország–Koszovó 3:0
Július 9., szerda
Magyarország–Görögország 0:3

A további mérkőzések:
Július 10., csütörtök 17:30
Magyarország–Csehország

AZ U16-OS LEÁNYVÁLOGATOTT EB-KERETE:
Sándor Nóra
Indra Sára
Kindornai Viktória
Faragó Anna
Sánta Laura
Dibusz Viktória
Kis Gréta
Hoó Petra
Bite Adél
Czuppon Liza
Ilonka-Kalla Sára
Horváth Emma
Ónodi Jamina
Kristóf Kata

(Kiemelt kép forrása: CEV)

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
11 órája

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Cselgáncs: Török Csenge bronzérmet szerzett az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:45

Vízilabda: vb-negyeddöntőbe jutott az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:28

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 13:48

Kajak-kenu: Opavszky Réka végső célja a 2028-as olimpia

Utánpótlássport
Tegnap, 11:46
Ezek is érdekelhetik