Bár még csak a szabadtéri idény elején járunk, több U20-as atlétánk máris nagyszerű teljesítménnyel rukkolt ki:
hárman a világ idei legjobb eredményével büszkélkedhetnek a versenyszámukban.
Az egyikőjük a 19 éves kalapácsvető, Szabados Ármin, aki a múlt szombaton a fővárosi Lantos Mihály Sportközpontban rendezett csapatbajnokságon a felnőttszert 78,06 méterre juttatta el, ezzel a saját, április végén felállított 75,14 méteres U20-as országos csúcsát javította meg jelentősen. A Haladás VSE-ben Lezsák Balázs irányításával készülő fiatal eredménye olyannyira kiemelkedő, hogy a nemzetközi szövetség adatbázisa szerint ez a világ valaha volt harmadik legnagyobb U20-as dobása a 7,26 kilogrammos kalapáccsal. Nem mellesleg a szombati állás szerint teljesítménye a felnőttek között is befér az idei top 10-be.
Szabados egyébként áprilisban a korosztályának megfelelő hatkilós kalapáccsal 82,93, a felnőttszerrel pedig 75,14 métert elérve lett U20-as hazai rekorder. Mindkét korábbi csúcsot az olimpiai ezüstérmes Halász Bence tartotta 2016 óta, előbbit 82,64, utóbbit 73,97 méterrel. Halász kilenc éven át őrzött „felnőttszeres” csúcsát tehát egy hónapon belül több mint négy méterrel (78,06) szárnyalta túl Szabados, aki korábban kétszer nyert EYOF-ot (európai ifjúsági olimpiai fesztivál), tavaly pedig bronzérmes lett az U20-as világbajnokságon.
„Az idén szeretnék eljutni a tokiói felnőtt-világbajnokságra, és ott kihozni magamból a legtöbbet.
Az U20-asoknak Európa-bajnokságot rendeznek ebben az évben. Azt szeretném megnyerni,
de a hatkilós kalapáccsal kevesebbet dobok, inkább a felnőttszerrel gyakorolok. Elvégre, ha azzal jól megy, akkor a könnyebbel is jó lesz” – mondta.
Az U20-as Európa-bajnokságot augusztusban rendezik a finnországi Tamperében. Ez lesz az idei fő versenye a Szegedi VSE 18 éves diszkoszvetőjének, Dobó Zsombornak is, aki május közepén az UTE atlétikai pályáján lebonyolított Szabó István-emlékversenyen alkotott maradandót. Ifj. Eperjesi László tanítványa a viadalon nagyszerű, 65,10 méteres dobással nyert, és az 1,75 kilós szerrel az első helyre lépett előre az U20-as világranglistán, nem mellesleg országos csúcsnak örülhetett a korosztályban, amelynek korábbi rekordját Szikszai Róbert tartotta 2013 óta 64,75 méterrel. Érdekesség, hogy Szikszainak az akkori eredménye mellé U20-as Európa-bajnoki cím járt az olaszországi Rietiben.
„Igyekszem az U20-as Eb-re a lehető legjobb formába kerülni, mert
szeretnék éremmel hazatérni és úgy gondolom, hogy reális a cél.
Természetesen addig a többiek is javítanak majd egyéni csúcsokat, de bízom benne, hogy én is egyre jobb leszek. A vetélytársaimat jól ismerem, hiszen tizenöt-tizenhat éves korunktól együtt versenyzünk az utánpótlás nemzetközi eseményein. Azt hiszem az Eb-n leginkább a mentális felkészültség dönti el közöttünk a sorrendet” – nyilatkozta.
A Vasas 18 éves magasugrója, Bátori Lilianna a fedett pályás szezonját tette feledhetetlenné. Kun-Szabó Balázs tanítványa többek között döntőbe jutott az apeldoorni felnőtt Európa-bajnokságon, Besztercebányán pedig 193 centiméterre javította az egyéni csúcsát. Utóbbi teljesítménnyel nemcsak az U20-as világranglista vezetője lett, hanem a korosztályban beállította Győrffy Dóra 1997 óta érvényben lévő országos rekordját is. A tavaly U18-as Európa-bajnoki címet és U20-as vb-negyedik helyet kiérdemlő reménység arra törekszik, hogy a fejlődése folyamatos maradjon, és ha minden jól megy, a felnőttek vb-jén is ott lenne.
„A szabadtéri idénynek most nem arról kell szólnia, hogy még néhány centivel megfejeljük az egyéni rekordot, hanem arról, hogy
stabilizálni tudjuk a 190 feletti ugrásokat.
És akkor jövőre tovább építkezhetünk. Ezt Lilianna is így gondolja, ezért sem frusztrálja, ha egy-egy versenyen elmarad az eddigi legjobbjától” – összegzett a kitűnőség trénere, Kun-Szabó, aki hozzátette: „Két magasabb kategóriájú viadalon kellene 190 centi körül ugrania, és akkor nyugodtan készülhetne az U20-as Eb után a felnőttek vébéjére is.”
(Kiemelt képünkön: Bátori Lilianna Fotó: Illyés Tibor/MTI)