Labdarúgás: a 20 éves Tóth Rajmund mindent Győrnek köszönhet

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.02. 08:57
null
Télen szóba került, hogy Mexikóba szerződik, de végül a nevelőklubjában maradt, és nem bánta meg. Tóth Rajmund, a Győri ETO 20 esztendős futballistája alapemberré vált az NB I-ben, miközben az U21-es válogatottban is számítanak rá.

A labdarúgó NB I tavaszi szezonjában még veretlen a Győri ETO, amely nagyot fejlődött az évadban, pláne az első öt őszi fordulóhoz képest, amelyben mindössze egy pontot gyűjtött. A bajnokság legtöbbet foglalkoztatott fiatal mezőnyjátékosa, a 20 éves Tóth Rajmund szerint idő kellett, ahhoz, mire összeszokott az együttes.

„A téli felkészülés alapján valamennyire lehetett rá számítani, hogy jól kezdjük majd a tavaszt, mert nagyon sokat dolgozunk a közösségünkön a pályán és a pályán kívül is. Korábban előfordultak veszekedések közöttünk, de ma már ilyenekről szó sincs, közös a célunk, jó a csapatszellem” – magyarázta a győri középpályás.

Az ETO-ban az egyik legmagasabb a légiósok aránya az élvonalban, rendre egy-két magyar játékos szerepel csupán a kezdőben, ám akik lehetőséget kapnak, szinte kivétel nélkül utánpótláskorúak.

„Nem okoz gondot, hogy sok a külföldi játékos, nem a nemzetiség, hanem a hozzáállás és a tudás számít.

Annak viszont kifejezetten örülök, hogy rajtam kívül más fiatalok is szerephez jutnak, igyekszünk segíteni egymást. Gyakran biztatom a többieket, mivel én sem lettem egyből kezdő, eleinte csak perceket játszottam, ha játszottam.”

Az élvonalbeli tempóhoz gyorsan sikerült alkalmazkodnia.

„Sokszor hallani, hogy osztálykülönbség van az NB I és az NB II között, és az első néhány fordulóban ezt érzékeltem is. Gyorsabb gondolkodásra, gyorsabb döntésekre van szükség, és kevesebb csapat áll vissza bekkelni, mint a másodosztályban. Összességében mégis azt mondhatom, hogy hamar fel tudtam venni a ritmust.”

Az U21-es válogatott nemrégiben Spanyolországban edzőtáborozott, a keretben ott volt Tóth is.

„Szerintem nagyon hasznosan teltek odakint a napok, arra koncentráltunk, hogy taktikailag előrelépjünk, az új játékosok pedig be tudjanak illeszkedni a rendszerbe. A meccsek nem úgy sikerültek, ahogyan szerettük volna, de majd az Eb-selejtezőn kell megmutatni, mi arra készülünk” – mondta a 20 éves labdarúgó azt követően, hogy a korosztályos válogatott Izland ellen 3–0-ra, míg Írországtól 31-re kapott ki.

Az elmúlt hónapokban Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt Tóthra.

„Örültem neki, hogy felkeltettem az érdeklődését. Hozzátartozik, hogy amikor a téli átigazolási időszakban felvetődött a Mexikóba szerződésem, kikértük a menedzseremmel az ő véleményét is. A válogatottmeghívóra viszont még nem gondolok, mert pontosan tudom, nem elég egy-két jó meccs ahhoz, hogy az megérkezzen. Folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtanom.

Rossi akkor fog meghívni, amikor úgy látja, valóban készen állok.”

Az említett mexikói ajánlatot egyébként az élvonalbeli Juárez csapata tette, ám a közép-amerikai és a győri klub nem tudott megegyezni, így Rajmund maradt az ETO-ban.

„Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Mindkét forgatókönyv mellett szóltak érvek, ugyanakkor még rengeteg időm lesz külföldre igazolni. Ráadásul az ETO a nevelőklubom, nagyon szeretem a szurkolókat, a stábot, a csapattársaimat. Szóval minden adott ahhoz, hogy innen akár topjátékossá válják.”

Bár még csak 20 éves, a győri gyerekek példaképként tekinthetnek rá, hiszen megmutatta, hogyan lehet a helyi akadémia ranglétráján keresztül a NB I-es csapat meghatározó játékosává válni.

„Néha tényleg azt érzem, hogy felnéznek rám a fiatalabbak, és ez nagyon jólesik. Tízévesen kerültem az ETO kötelékébe, azóta nem is váltottam, és

(Kiemelt képünkön: A 20 éves Tóth Rajmundra már példaképként tekintenek a győri fiatalok Forrás: etofc.hu)

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Angol válogatott kapust igazol a Newcastle; Jackson túl drága az MU-nak – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
17 órája

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
19 órája
Ezek is érdekelhetik