Asztalitenisz: itt az újabb csavar a Fazekas Lizett-ügyben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.10. 18:52
null
Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) egyedüli magyarként Fazekas Lizettet is beválasztotta azon tizenkét legtehetségesebb fiatal közé, akinek a karrierjét kiemelt ösztöndíjjal segítené. Azonban a 12 éves játékos ezt a támogatást végül nem kaphatja meg, ugyanis a magyar szövetség (MOATSZ) – mint a közreműködő nemzeti szakszövetség – visszautasította ezt a lehetőséget.

Ahogyan arról már korábban írtunkFazekas Lizettet februárban kitették a korosztályos asztalitenisz-válogatott keretéből. Az U13-asok Európa-ranglistáját vezető, a nemzetközi utánpótlás-bajnokságokon sikert sikerre halmozó 12 éves ígéret a hazai sportági szövetség döntése értelmében immár másfél hónapja nem tagja a korosztályos válogatott keretének. (A kialakult helyzetről annak idején a fiatal játékos edző-édesapját, Fazekas Pétert, illetve klubjának, a Városi Sportegyesület Dunakeszi elnökét Lindner Ádámot is megkérdeztük, amelyre aztán a MOATSZ közleményben így reagált.)

Nos, most itt az újabb csavar Fazekas Lizett ügyében.

Az európai szövetség (ETTU) az ösztöndíjprogramjának keretében kiválasztott tizenkét (hat-hat fiú és lány) olyan reményteli pingpongozót, akit fejenként 2500 eurós, kiemelt támogatásban részesít. (Ezt a dotációt versenyekre, edzéslehetőségre és nemzetközi edzőtáborokra lehet költeni.) Ebbe a legszűkebb elitbe a nemzetközi utánpótlás-bajnokságokon, a korosztályos vb-ken és Eb-ken elért eredmények, illetve a világ- és Európa-ranglistán elfoglalt helyezések alapján lehetett bekerülni.

Egyedüli magyarként Fazekas is helyet kapott a krémek krémjében,

azonban hiába az ETTU döntése, Lizett mégsem kaphatja meg a megítélt ösztöndíjat, ugyanis ahhoz a MOATSZ közbenjárására, jóváhagyására is szükség lett volna, ám a magyar szövetség végül visszautasította Fazekas jutalmát.

Fazekas Lizett Forrás: ETTU

A hazai szövetség részéről Lencse Gyula főtitkár így nyilatkozott portálunknak, amikor arról kérdeztük, miért tagadták meg Fazekas ösztöndíját.

Fazekas Lizett jelenleg nem tagja a válogatottnak, ilyen módon nemzetközi versenyeken nem tud indulni. Ezen oknál fogva a MOATSZ nem tudta volna elkölteni ezt a pénzt szabályszerűleg, így ha átutalásra is került volna az összeg, vissza kellett volna fizetnünk.

A szövetség megkérdezte az ETTU-t, hogy Fazekas Lizett helyett megkaphatja-e Fegyver Zsófia ezt a támogatást – erre nemleges választ kaptunk. Ami azért is érthetetlen, mert Fegyver Zsófia az aktuális, márciusi U13-as Európa-ranglistán a második helyen áll. Ténykérdés, hogy Fazekas Lizett több mint fél éve semmilyen válogatott edzésen, összetartáson nem vett részt, egész egyszerűen a válogatott edzéseit ignorálja. A Heraklész-programból való kikerülését követően, a MOATSZ tájékoztatta az egyesületét és a szüleit is arról, hogy mostani a helyzet megváltozhat, ha a válogatottmunkához való hozzáállás változik. A válogatottság mindenkinek megtiszteltetés kell hogy legyen, és elvárható, hogy egy tizenkét éves versenyző és szülei megtiszteljék jelenlétükkel a válogatott edzéseket. Úgy véljük, a jelenlegi helyzetet Fazekas Lizett szülei generálták szándékosan.”

De vajon volt-e már korábban precedens arra, hogy egy nemzeti szövetség visszautasítja országa toptehetségének ösztöndíjlehetőségét? És vajon miért csak a nemzeti szövetség közbenjárásával kaphatják meg a támogatást a fiatalok? A felvetődő kérdéseinkre az ETTU főtitkárhelyettese, Galia Dvorak az alábbiakat válaszolta:

„Ahogyan az alapszabályunk is előírja, az ETTU működésének célja, hogy a tagszövetségeit szolgálja.

Éppen ezért minden fejlesztési és támogatási programunk csak és kizárólag a nemzeti szövetségek bevonásával és rajtuk keresztül zajlik, elkerülve, hogy beleavatkoznánk az adott ország sportági belügyeibe.

Alkalmanként előfordul, hogy bizonyos tagszövetségek nem élnek az ehhez hasonló ösztöndíjlehetőségekkel. Ilyen esetekben a rendelkezésre álló támogatási összeget annak a játékosnak adjuk, aki a kritériumrendszerünk szerint a soron következő a rangsorban.”

(Kiemelt képen: Fazekas Lizett Forrás: ETTU)

 

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
15 órája

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 21:18

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.29. 20:27

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 18:47
Ezek is érdekelhetik