Kajak-kenu: célegyenesre fordult az utánpótlás felkészülése

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.30. 17:42
null
Hamarosan megrendezik a hazai kajak-kenu utánpótlás válogatóit, a nyáron pedig érkeznek a magyar sikersportág világversenyei is.

A magyar kajak-kenu utánpótlás szinte évről évre felülmúlja az addigi legjobb teljesítményét, a világversenyeken halmozzák az érmeket a fiatal sportolóink, akik 2024-ben is kitettek magukért: az U23-as és ifjúsági vb-n és Eb-n

összesen 56 magyar érem született, a nemzetek versenyét mindkét esetben utcahosszal nyerte meg a küldöttség.

Nagy valószínűséggel idén is lesz alkalom magyar sikereknek tapsolni, a fiatalok megcélozták a világversenyek dobogóit, ennek megfelelően egész télen alapoztak, a melegebb idő beköszöntével pedig elkezdődtek a vizes foglalkozások, tréningek, edzőtáborok. A válogatott egy része (vegyesen a felnőttek és az U23-asok) Dél-Afrikába utazott el, és rajtuk kívül is többen vették külföld felé az irányt, míg az ifjúsági válogatott – az utánpótlás-kapitány Kadler Viktor vezetésével – Sukorón tartotta az idei első találkozóját, ami után a szakember így nyilatkozott a honlapunknak: 

„Legközelebb áprilisban találkozunk az ifikkel, rögtön utána pedig a serdülőválogatottal edzőtáborozunk.

Május elején tájékoztató verseny vár a fiatalokra, majd következnek a válogatók, június végére alakul ki a vébé- és az Eb-csapat.

Pillanat a tavalyi Olimpiai Reménységek Versenyéről Forrás: MKKSZ

A korosztályos kajakosoknak és kenusoknak

július lesz idén a kulcshónap,

a célversenyek erre az időszakra esnek: 3. és 6. között rendezik meg az U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságot Romániában, 23. és 27. között pedig az utánpótlás-világbajnokság következik. 

A maratoni szakágban a felnőttek és az utánpótláskorúak világversenyeit együtt rendezik meg. Június másodikán Portugáliában (Ponte de Lima) kezdődik az Európa-bajnokság, míg a világbajnokság csak az ősz beköszöntével érkezik majd el; szeptember 4-7. között Győrben gyűlnek össze a szakág legjobbjai.

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
3 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20
Ezek is érdekelhetik