Öttusa: Tamás Botond zsinórban negyedszer lett az év legjobbja

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.01.16. 20:44
null
A korosztályos világ- és Európa-bajnok öttusázó, Tamás Botond az idén a székesfehérvári junior-vb-n is folytathatja remek sorozatát.

Az elmúlt évben Tamás Botondot választotta a hazai öttusa szövetség az év legjobb junior férfiversenyzőjének. Az UTE nem egészen 20 esztendős kiválósága sorozatban negyedszer kapta meg ezt az elismerést az aktuális korosztályában.

A kitüntetés ezúttal sem volt érdemtelen.

2024-es eredményei közül kiemelkedik, hogy megnyerte a szófiai junior Európa-bajnokságot. Botond a bolgár fővárosban rendezett kontinensviadalon remek vívással alapozta meg a döntőjét, melyben az akadálypályán a jobbak közé, úszásban pedig a középmezőnyhöz tartozott, így a kombinált számot a hetedik helyről kezdhette meg. A laser runban aztán sorra hagyta le kihívóit, és végül 6 másodperccel megelőzve az ukrán Roman Popovot bravúros aranyérmet szerzett.

„Ez volt a harmadik korosztály, amelyben érmet tudok szerezni világversenyen. Ez azt jelzi, hogy a sikerek nem véletlenek, hanem szépen felépített munka áll mögöttük” – mondta a korábbról U17-es vb-címmel és U19-es vb-, valamint Eb-ezüsttel büszkélkedő ígéret.

Tamás Botond a junior Eb-dobogó tetején (középen) Forrás: MÖSZ

Botond edzéseit a 2024 legjobb hazai sportolónőjének választott, olimpiai bajnok Gulyás Michelle-t is felkészítő Tibolya Péter koordinálja. Az edző és tanítvány ebben az évben is elsősorban a juniorversenyekre fókuszál, ám Botond egyre több felnőttviadalon is kipróbálná magát. A reménység bár számos korosztályos sikert ért el, szívének máig a legkedvesebb eredménye a 2022-ben 17 évesen megszerzett felnőtt országos bajnoki bronzérem.

„Még fiatalabbként csodálattal néztem a világ élvonalába tartozó felnőttjeinket, és nagyon szerettem volna velük versenyezni.

Ráadásul nehéz, lelkileg megviselő, hosszabb sérülést magába foglaló időszak után sikerült dobogóra állnom. Na, meg azért is volt jó érzés érmet szerezni, mert senki nem számított rá, hogy benne leszek az első háromban.”

Tamás Botond az idén másodéves a juniorkorosztályban Forrás: UIPM

Botond elmondta, az idén szeretné, ha elkerülnék a jelentősebb sérülések, és ugyanúgy ott akar lenni a korosztálya világversenyein.

Még csak másodéves vagyok a juniorok között, ezért a felnőttmezőnyben komolyabb elvárás, teher nélkül szerepelhetek. A párizs olimpia után már a felnőttek sem lovagolnak, hanem számukra is bejött az OCR. Nekünk fiataloknak már van tapasztalatunk az akadálypályákon, nekik kevesebb, tehát még előnyt is kovácsolhatunk ebből.”

(Kiemelt képünkön: Tamás Botond Forrás: UIPM)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
9 órája

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
22 órája

Vízilabda: Moldisz Milán jár a legtöbb gólnál az ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:40

Vívás: újabb két magyar érem az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Kosárlabda: a DEAC megvédte a bajnoki címét a junior fiúknál

Utánpótlássport
2026.04.26. 19:22

Sportlövészet: Döbörhegyi és Nyitrai aranyérmes a junior-világkupán

Utánpótlássport
2026.04.26. 17:29
Ezek is érdekelhetik