Tollaslabda: Mintha szárnyaltam volna – Szabó Zsófi az U19-es Eb után

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.12.13. 20:23
null
Az U19-es tollaslabda Európa-bajnokságon a legjobb magyar eredményt elérő Szabó Zsófi az Utánpótlássportnak nyilatkozott a sportági kezdetekről, az első sikerekről és a remekül sikerült kontinensviadalról.

Az általános iskolában indult el a 2007-es születésű tollaslabdázó, Szabó Zsófi pályafutása, aki az elmondása szerint kezdetben három sportágat űzött egyszerre: kézilabdázott, teniszezett és tollaslabdázott, azt viszont hamar felismerte, hogy túl sokáig nem maradhat párhuzamosan ez a trió az életében, így elkezdődött a szelektálás.

„A kézit engedtem el először, maradt a két ütős sportág, majd a tenisztől is elköszöntem; nagyon megtetszett a tollas, mondhatni

ráadásul az edzésre járás is sokkal egyszerűbb volt, így végül mellette tettem le a voksomat – emlékszik vissza a jelenleg a pécsi Multi Alarm SE-t erősítő fiatal. – A suliban szakkörön ismerkedtem meg a játékkal. A közösség rögtön megfogott, és egyszerű volt, hogy csak az iskola tesitermébe kellett átmenni, hogy kezdhessük is az edzést. A versenyzés fokozatosan jött be a képbe,az akkori edzőm javasolta, bátorított, hogy próbáljam ki magamat éles helyzetben is. Az első élményem, ami beugrik, az a Nation to Nation elnevezésű pécsi viadal volt, amin U13-asként szerepelhettem, majd jöttek a külföldi események is; ha jól emlékszem, először Szlovéniában álltam először dobogón. Később a válogatottba is bekerültem, így rengeteg nemzetközi versenyen fordulhattam meg.”

Két évvel ezelőtt például az U19-esek között (még U17-esként) világ- és Európa-bajnokságon is megmutathatta a tudását.

„Fiatalabbként kaptam lehetőséget, ami rengeteget jelentett, sok tapasztalatot szereztem ezeken a versenyeken, amit sokat segített a fejlődésben. Az idei U19-es Eb-n Spanyolországban ebből is tudtam erőt meríteni, hiszen így már nem volt új a helyzet, ismertem, milyen egy ekkora esemény menete, hangulata.”

Az említett, Ibizán megrendezett viadalon Szabó bizonyult a magyar csapat legjobbjának: egyesben három nyert mérkőzéssel a negyeddöntőig jutott, vagyis egy lépés választotta el a biztos éremszerzéstől. Párosban Hart Petrával egyszer örülhetett, ezen kívül a csapatversenyben is hozta az értékes győzelmeket, a végül ezüstérmet szerző franciák ellen például egyedül csak neki volt nyertes meccse.

„Az egyes kezdetekor még meg voltam szeppenve, amúgy is izgulós típus vagyok, kellett kis idő, hogy fejben felvegyem a megfelelő hozzáállást.

Úgy érzem, ezen az Eb-n bebizonyosodott, hogy megérte az eddigi energiabefektetés. Igyekeztem végig pozitívan gondolkodni, talán ennek az eredménye volt, hogy

a francia lány elleni győzelmem során nem tudom, mi ütött belém, de hihetetlen magabiztosság fogott el, szinte minden sikerült, ezt sosem felejtem el. Jövőre kezdem az utolsó U19-es évemet, ekkor elsősorban már a felnőtteseményekre koncentrálok majd, a legfontosabb, hogy beleszokjak a közegbe.”  

 

(Kiemelt képünkön: Szabó Zsófi (elöl) Forrás: MTLSZ, archív)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
14 órája

Ökölvívás: sűrű időszak előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
20 órája

Jégkorong: sima győzelem és bennmaradás az U18-as divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.24. 21:46

Filep Csaba: Nem kivenni, adni akarunk

Utánpótlássport
2026.04.24. 19:01

Tekvondó: bajnokság a diákoknak Szigetszentmiklóson

Utánpótlássport
2026.04.24. 16:04

Birkózás: a finisben az U17-esek Eb-felkészülése

Utánpótlássport
2026.04.24. 14:25

Jégkorong: vereség Szlovénia ellen az U18-as divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.23. 18:53

Öttusa: egyszerre vonulnak fel a tavaly rendkívül sikeres korosztályok

Utánpótlássport
2026.04.23. 17:22
Ezek is érdekelhetik