Vízilabda: vb-bronzérmes az U18-as leányválogatott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.22. 10:12
null
Az U18-as leány vízilabda-válogatott az amerikaiak legyőzésével bronzérmet szerzett a korosztály kínai világbajnokságán.

Magyar idő szerint vasárnap reggel az Egyesült Államok fiataljai ellen a bronzéremért ugrott medencébe az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály csengtui világbajnokságán.

Sike József együttese a spanyolokkal, az amerikai csapat pedig a görögökkel szemben maradt alul az elődöntőben, de mindkét gárda szeretett volna éremmel hazatérni Kínából.

A bronztalálkozó hatalmas küzdelmet és számos fordulatot hozott.

Már az első negyedben egymásnak este a felek, és nyolc perc után 3–3 állt az eredményjelzőn. A második negyedben három góllal elmentek az amerikaiak, a félidő aztán 7–5-nél érkezett el.

A harmadik felvonásban nemcsak ledolgozták a hátrányt a lányok, hanem az adok-kapokból remekül kijőve hatszor vették be a kaput, és miután a kihivó ebben a negyedben két találatig jutott, már 11–9-es magyar vezetésnél indult a záró játékrész.

Fordulatos meccsen nyertek vb-bronzot az U18-as lányok Kínában Forrás: World Aquatics

Majd jött az újabb fordulat. Az amerikaiak egyenlítettek, és 2:11 perccel a vége előtt már náluk volt a 13–12-es előny. A következő támadásból Lendvay Zoé pattintott lövése eredményezte az újabb egált, majd ő volt az, aki labdát szerzett, a megúszásból pedig Hajdú Kata bevágta a tizennegyedik magyar gólt – 1:14-gyel a duda előtt. Az amerikaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, de lövésük a felső lécen csattant, a kippatanót pedig Kardos Dominika begyűjtötte. A magyar lányok az utolsó 40 másodpercben tartották a labdát, majd Lendvay lövését szögletre ütötte a kapus, így nem maradt támadóideje a tengerentúliaknak.

A magyar csapat 14–13-ra nyert, és U18-as világbajnoki bronzérmet szerzett.

A meccsen Hajdú Kata öt, Lendvay Zoé három gólig jutott, de természetesen mindenki kivette a részét a sikerből.

U18-AS LEÁNY VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, CSENGTU
Bronzmérkőzés
Magyarország–Egyesült Államok 14–13 (3–3, 2–4, 6–2, 3–4)
Gólok: Hajdu 5, Lendvay Z. 3, Lendvai N. 2, Kiss P., Varró, Horváth Zs., Tiba

A VB-BRONZÉRMESEK:
Torma Luca, Sóti Lili. Schmuck Tünde. Horváth Luca, Tiba Panna, Horváth Zsófia, Hajdú Kata, Kiss Patrícia, Gulyás-Oldal Emma, Kardos Laura, Kardos Dominika, Bereczki Luca, Varró Eszter, Lendvay Zoé, Lendvai Natasa

(Kiemelt kép forrása: World Aquatics)

 

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
12 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
17 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
17 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
2026.02.02. 21:48
Ezek is érdekelhetik