Kézi: hamarosan Kína felé veszi az irányt az ifjúsági leányválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.07.18. 09:11
null
Az eddigi legnagyobb feladata előtt áll az ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amely megkezdte a közvetlen felkészülést a Kínában megrendezendő világbajnokságra.

Jól szerepelt az első korosztályos Európa-bajnokságán a 2006-os és 2007-es játékosok alkotta magyar ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amely a 2023-as kontinensviadalon ötödikként zárt, a hét mérkőzéséből ötöt megnyerve – emellett egy döntetlent játszottak és egyszer kaptak ki, a vereséget épp a végső győztes franciáktól szenvedték el.

Bohus Beáta szövetségi edző vezette társaság a legutóbbi évad során számos alkalommal találkozott edzőtáborban, idén pedig előbb hibátlan mérleggel az erdélyi Kárpát-kupát, majd a Gyálon megrendezett Négy Nemzet tornát is megnyerte, így kijelenthető,

jó előjelekkel várja az eddigi legnagyobb megméretését, az augusztus 14. és 25. között Kínában megrendezendő világbajnokságot.

„Nagyon jó a csapatban a hangulat, összetartó társaságról van szó, nincsen széthúzás, minden közös, ahogyan a cél és a siker is – mondta még a gyáli esemény után az Utánpótlássportnak Bohus. –

A csapat hétfőn megkezdte a közvetlen felkészülést a tornára. Ezen a héten Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián készülnek a lányok, a jövő héten pedig Győrben folytatódik a program, amibe bekerült két, Németország elleni felkészülési meccs is.

Az utolsó héten Lakitelek lesz az edzőtábor helyszíne, ami után – egy héttel a vb kezdete előtt – utazik el a csapat Kínába. A vb csoportkörében Norvégia, Argentína és Kazahsztán korosztályos legjobbjaival találkoznak majd a magyar fiatalok.

(Kiemelt képünk forrása: HF Montenegro)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
10 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01