Kézilabda: első világversenye előtt áll a serdülő leányválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.06.20. 09:08
null
Kevesebb mint két hét, és megkezdi a szereplését a Svédországban rendezendő nyílt Európa-bajnokságon a serdülő leány kézilabda-válogatott.

Első világversenyükre készülnek a serdülő leány kézilabda-válogatott játékosai, akik július elsejétől Svédországban, a nyílt Európa-bajnokságon szerepelnek. A nemzeti csapat 2022-ben kezdte el a közös munkát, az első évadban még Penszki Gergely irányításával, egy évvel ezelőtt viszont az addigi másodedző, Kun Attila vette át az együttes vezetését.

„Bizonyítottuk a váltás óta lejátszott tizenkét felkészülési mérkőzésünkön, hogy

– mondja Kun. – Decemberben, a Lengyelországban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén meggyőző játékkal szereztük meg az első helyet, majd házigazdaként is résztvettünk egy négy Nemzet-tornán. Olyan éles meccseken szerepelhettünk, amik nagyban segítették a fejlődésünket, számos tapasztalattal szolgáltak. Szívfájdalmam, hogy az északi országok, illetve a németek és a franciák ellen még nem tudtuk megméretni magunkat. A június első felében megrendezett korosztályos négyes döntőben már látszódott, hogy rengeteget léptek előre a lányok, a válogatott pedig agresszívabban védekezik és támadásban is pontosabb lett.”

A csapat Balatonbogláron, a NEKA létesítményében tartja az Eb előtti közvetlen felkészülést.

„A legalacsonyabb korosztály világversenyéről van szó, mindig Svédországban, Göteborgban rendezik meg. Idén húsz csapat nevezett be, az jövő évi EYOF-ra lehet innen kvalifikálni. Ez az egyik célunk is, de legfőképp, hogy a fejlődésünk töretlen maradjon. Már a csoportmeccsek során is találkozunk két olyan együttessel, amellyel korábban még nem sikerült, így elég nehéz jósolni. Ezek a lányok az ősszel fellépnek az ifjúságiak közé;

utána pedig kezdődik a kiválasztás elölről, dolgozunk tovább!”  

A nyílt Európa-bajnokság július elsején kezdődik, a magyar válogatott Románia, Csehország, Spanyolország és Ciprus korosztályos nemzeti csapatával került egy csoportba. A döntőt és a helyosztó mérkőzéseket július 5-én rendezik meg.

A részletes program ITT érhető el.

(Kiemelt képünk forrása: NEKA)

Legfrissebb hírek

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
11 órája

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
2026.11.03. 15:41

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51