NB I: csaknem ezer percet játszottak a fiatalok a 27. fordulóban

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 08:59
null
A labdarúgó NB I 27. fordulójában 971 percet kaptak a 2003-ban vagy annál később született magyar játékosok. A Kecskemétben, a Debrecenben, valamint a Mezőkövesdben is több mint száz percet játszottak a fiatalok.

A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szemléjével folytatjuk a 2003-ban, vagy annál később született magyar futballisták játéklehetőségéről szóló sorozatunkat. Az adatokat az MLSZ Adatbank szolgáltatta.

A forduló ezúttal is pénteken kezdődött, az Újpest–Zalaegerszeg mérkőzéssel, amelyet a vendégek 5–1-re nyertek meg. A lilák csapatában 84 percet játszott a 20 éves Geiger Bálint és 7 percet az ugyancsak 20 esztendős Varga Balázs.

A ZTE-ben az utolsó bő tíz percre állt be a 20 éves Németh Dániel, aki a zalaiak utolsó gólját szerezte.

A szombati első találkozón a Fehérvár 5–0-ra páholta el a sereghajtó Mezőkövesdet. A hazai csapatba csereként állt be 20 percre a 19 éves Pető Milán, illetve 14-14 percet játszott a 16 éves Kovács Patrik, valamint

a 19 esztendős Berki Marcell, aki élete első gólját szerezte az NB I-ben.

A vendégeknél kezdő volt, és 76 percet kapott a 20 éves Szilágyi Szabolcs, a padról pedig pályára lépett a szintén 20 esztendős Szolgai Máté, aki 32 percet, míg a 21 éves Kócs-Washburn Erik 7 percet játszott.

A Diósgyőr–Kisvárda találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget, amelyen a miskolci együttesben kezdett a 19 éves Jurek Gábor, majd a helyére állt be a nála két évvel idősebb Bényei Ágoston. A tizenegyedik helyen álló vendégek kapuját a 21 éves Kovács Marcell védte.

A Debrecen otthon fogadta az MTK Budapestet, amely 2–1-es győzelmével három pontot hozott el a Nagyerdei Stadionból. Már-már megszokott módon a kezdőben volt a 20 éves Baranyai Nimród, akit csak végjátékban cserélt le a vezetőedző, 55 percet játszott a 20 éves Vajda Botond, illetve 4 perc a 19 éves Tuboly Máténak is jutott.

A fővárosiaknál 73 percig volt a pályán Horváth Artúr, aki az MTK második gólját lőtte.

Az első és a második helyezett csatájával, azaz a Ferencváros–Paks mérkőzéssel indult a vasárnapi program. A zöld-fehérek végig támadtak, és csak a végjátékban tudtak gólt szerezni, amivel 1–0-ra nyertek. A hazai csapatban nem játszott fiatal, viszont a tolnaiak a félidőben pályára küldték a 20 éves Vas Gábort.

A forduló záró találkozóján Kecskemétre látogatott a Puskás Akadémia, és 2–1-re nyert. A hazai csapatban a 21 éves Nagy Olivér 78, a 19 éves Helmich Pál 88, míg a 21 esztendős Szendrei Ákos 3 percet töltött a pályán. A felcsútiak kapujában ezúttal is a 19 éves Pécsi Ármin állt, illetve az utolsó percekre beállt a 18 esztendős Markgráf Ákos.

A 21. fordulóban elmaradt a Ferencváros–Diósgyőr mérkőzés, ezért az adatsor nem teljes.

A bajnokság végéhez közeledve egyre szorosabb az élmezőny a fiatalpercek „versenyében”, ugyanis a Debrecen, a Kisvárda és a Paks is szorgalmasan gyűjti azokat a listavezető MTK Budapest mögött.

A Fehérvár a tavaszi szezonban jóval több lehetőséget ad a korosztályos labdarúgóinak, mint ősszel, ennek köszönhetően elmozdult az utolsó helyről ebben a tekintetben, és az NB I-et egyébként vezető Ferencváros vette át azt.

A 2003-AS VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2023/24-ES ÉVADÁNAK 27. FORDULÓJÁBAN: 971
Csapatok:
Kecskemét: 88+78+3=169
Debrecen: 87+55+4=146
Mezőkövesd: 76+32+7=115
Diósgyőr: 59+32=91
Újpest: 84+7=91
Puskás Akadémia: 90+1=91
Kisvárda: 90
MTK Budapest: 73
Fehérvár: 20+14+14=48
Paks: 45
Zalaegerszeg: 12
Ferencváros: 0

Játékosok: 
Kovács Marcell: 90
Pécsi Ármin: 90
Helmich Pál: 88
Baranyai Nimród: 87
Geiger Bálint: 84
Nagy Olivér: 78
Szilágyi Szabolcs: 76
Horváth Artúr: 73
Jurek Gábor: 59
Vajda Botond: 55
Vas Gábor: 45
Bényei Ágoston: 32
Szolgai Máté: 32
Pető Milán: 20
Berki Marcell: 14
Kovács Patrik: 14
Németh Dániel: 12
Varga Balázs: 7
Kócs-Washburn Erik: 7
Tuboly Máté: 4
Szendrei Ákos: 3
Markgrás Ákos: 1
 

(Kiemelt képünkön: A 19 éves, fehérvári Berki Marcell első gólját szerezte az NB I-ben Forrás: fehervarfc.hu)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik