Labdarúgás: görög öröm az ifi BL-ben

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.23. 09:09
null
Az Olimpiakosz nyerte a 2023/24-es UEFA Ifjúsági Ligát, amely döntőjében az AC Milant győzte le. Magyar csapat az idén sem tudott a legjobbak közé kerülni.

Hétfőn ért véget az UEFA Ifjúsági Liga 2023/24-es kiírása. A legjobb U19-es csapatok részvételével zajló, a köznyelvben „ifi BL”-ként ismert sorozatot ezúttal a görög Olimpiakosz nyerte.

A csapatok kezdetben két ágon versenyeztek: egyiken a felnőtt Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő klub utánpótlásegyüttesei, míg a másikon a korosztályos nemzeti bajnokok küzdöttek. Az utóbbin a magyar érdekelt,

a Puskás Akadémia már az első körben elvérzett, ugyanis az idegenbeli döntetlent követően hazai pályán kikapott az azerbajdzsáni Gabalától.

Az odavágóra a felcsútiak egy lekésett csatlakozás miatt jóval később értek oda, mint azt tervezték, ennek fényében az 1–1-es idegenbeli döntetlen elfogadható eredmény volt. Azonban kiderült, hogy a Gabala vezetése még extrémebb kalandot szánt a saját együttesének: a mérkőzés előtti éjszaka utaztak Felcsútra, azaz legfeljebb a buszon aludhattak a játékosok. Ennek fényében különösen súlyos a Puskás Akadémia 1–0-s veresége, és kiesése az előzetesen gyengébbnek tartott klub ellen.

További magyar érdekeltség is volt az ifi BL-ben, ugyanis az FC Köbenhavn korosztályos csapatában a főtáblán is szerepelt

Németh Hunor, aki a nyolcaddöntőben a tizenegyespárbajban értékesítette a saját próbálkozását, majd a negyeddöntőben akcióból is gólt lőtt,

de ott a francia Nantes útját állta a dán csapatnak.

Érdekesség, hogy már a nyolcaddöntőben kikapott az előző évad győztese, az AZ, a legjobb nyolc közé pedig bejutott a görög Olimpiakosz, a már említett Nantes, illetve a német Mainz is. A nagycsapatok tovább hullottak, így a svájci Nyonban rendezett négyes döntőbe az Olimpiakosz, a Nantes, az FC Porto, valamint az AC Milan került.

Az első elődöntőt az Olimpiakosz és a Nantes vívta egymással, de a rendes játékidőben nem dőlt el a találkozó, így – a szabályoknak megfelelően – egyből tizenegyespárbaj következett. Ugyan a franciák a legjobb 16 közé jutásért és a negyeddöntőben is tizenegyesekkel mentek tovább a sorozatban, az elődöntőben nem jeleskedtek azok értékesítésével: négyből hármat is kihagytak, a görögök viszont ugyanennyi próbálkozásból háromszor betaláltak, ezzel pedig a fináléba jutottak.

A második elődöntőt az FC Porto és az AC Milan együttese játszotta. Az olaszok a 12. percben vezetést szereztek, amire négy perccel az első félidő vége előtt válaszoltak a portugálok. A 65. percben szöglet után előnybe került a Porto, ám a ráadásban egyenlített a Milan, és jöhettek a tizenegyesek, amelyben a piros-feketék 4–3-ra győztek, így egy lépésre kerültek a győzelemtől.

A finálé aztán nem hozott nagy izgalmakat, hiszen a görögök hét perc alatt rúgtak hármat a második félidőben, amivel az övék lett az idei BL-trófea.

(Kiemelt képünkön: Ünnepel az Olimpiakosz az UEFA Ifjúsági Liga megnyerése után Forrás: uefa.com)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik