Jakobetz László: A gyerekek között érzem jól magamat

Jakobetz László 14 éves korában autodidakta módon tanult meg sakkozni. Első egyesülete 1982-ben a Vízügyi SC volt, 1986-ban a Tipográfia csapatába igazolt, és a pályájára a legnagyobb hatást gyakorló Navarovszky László szakmai felügyelete mellett játszott. Később megfordult a Mat(t)adorban, 1993-ban pedig a Barcza-BEAC egyesületébe került, amelyben máig tevékenykedik. Nevelőedzői karrierjének hivatalos kezdete is ettől az évtől datálódik, de sakkoktatással már 17 éves kora óta foglalkozik.

A FIDE-mester címet viselő Jakobetz László levelezési sakkban világbajnoki döntőben is játszott. 2001-től országos versenybíró, 2002 óta diplomás szakedző.

Tanítványai közül száznál is többen jutottak el mesterjelöltségig, Gara Anita és Gara Tícia női nagymesteri, Antal Gergely, valamint Boros Dénes nemzetközi nagymesteri cím birtokosa.

A negyven esztendeje sakkoktatással foglalkozó szakember most is töretlen lelkesedéssel tanítja a legkisebbeket, de szemlélete megváltozott az évek során.

„Ma már nem vágyom arra, hogy mindenkiből mestert faragjak, és nem olyan nagy probléma, ha a gyerekek többségéből nem lesz magasan jegyzett sakkozó. A lényeg, hogy mindenkiből normális ember váljék, és az csak ráadás, hogy amellett még a sakkot is szereti. A sakk nagy segítséget jelent az életben a későbbi eligazodáshoz, az időbeosztáshoz, a strukturált gondolkodáshoz. Ha valaki úgy tudja felépíteni az életét, mint egy sakkpartit, akkor az sokkal jobb eredményeket képes elérni, legyen szó bármely területről. A sakk-klubba tartozás pedig nemcsak szakmai szempontból fontos, hanem azért is, mert remek közösség, számos értékes baráti kapcsolat alakul ki. Nagyképűség lenne azt állítani, hogy amikor bejön egy gyerek az ajtón, már rögtön tudom, lesz-e belőle valami. De egy-két foglalkozás után már látszik, ki hogyan nyúl a figurákhoz. Persze, az edzőt is a siker élteti, de az elsődleges feladatunk az életre történő nevelés.

Jakobetz László leginkább 12 éves korukig szeret foglalkozni a gyerekekkel, mert úgy gondolja, addig a legformálhatóbbak.

„Én a gyerekek között érzem jól magamat. A lelkesedésük tartja bennem a tüzet, és boldogsággal tölt el, amikor látom, hogy a növendék imádja a sakkot. És tizenkét éves kor alatt mindenki imádja, mert aki nem, az akkor már abbahagyta. Öröm látni a kicsik csillogó szemét, amikor odanyúlnak a figurákhoz, és jókedvűen mattot adnak. Az edzéseimen ezért sem váltottam át projektorra. Jóllehet, azzal többször annyi feladatot nézhetnénk meg, beszélhetnénk át, de a sakkpalántákat akkor nem tudnám kihívni a demonstrációs táblához. Így viszont igen.

Az effajta sikerélmény megszerzése nem elhanyagolható. Ebben a korban szükségük van a gyerekeknek arra, hogy a szó szoros értelmében érezzék a játékot. Ha kivetítőn közvetíteném a lépéséket, a gyerekek moziban éreznék magukat, és egy idő után megunnák az egészet. Úgy gondolom, hogy a nevelőedzők megbecsülése azért is fontos dolog, mert nélkülük a sztáredzőknek nem lenne munkájuk.”

A múlt évi magyar bajnok Antal Gergely szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor Jakobetz László irányította az edzéseit. A nemzetközi nagymester pályafutása szempontjából meghatározó volt a pozitív kezdet.

„Nyolcévesen kezdtem sakkedzésekre járni, és Jakobetz László volt az első edzőm. Péntekenként délután háromtól rendszeresen hozzá mentünk edzésre a BEAC-ba, amelyben nagyobb csoporttal foglalkozott. Mindig nagyon vártuk a foglalkozásokat, amelyek nagyszerű hangulatban teltek. Abból a társaságból még a mai napig nagyon sok barátom van. Az edzések végi sakktesztversenyeket is mindenki imádta, és úgy éreztük jól magunkat, hogy közben a versenyszellem is jelen volt. Magánedzőként is nagyon elhivatottan foglalkozott velem. Szép emlék, hogy megnyertem a tíz és a tizenkét év alattiak országos bajnokságát is.

Mondhatom úgy is, neki köszönhetem az első lépéseimet.”

(Kiemelt képünkön: Jakobetz László Forrás: Sportért Felelős Államtitkárság)