Cselgáncs: Mamira Luca junior Ek-bronzzal tért vissza

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.03.12. 17:50
null
Nyolchónapos kihagyás után versenyzett újra nemzetközi porondon az ifjúsági világbajnok cselgáncsozó, Mamira Luca (19), aki a múlt hét végén harmadik helyen zárt a podgoricai junior Európa-kupa-viadalon. A Dunaharaszti MTK fiatalja elmondta, az elhúzódó, makacs térdsérüléséből kigyógyulva felemelő érzés volt újra dobogóra állnia.

A sérülését megelőzően Mamira Lucát (52 kg) legutóbb tavaly júliusban a grazi junior Európa-kupa-állomáson láthattuk a nemzetközi mezőnyben. A 19 esztendős dzsúdós akkor bronzérmes lett Ausztriában, azonban térdproblémák miatt az év hátralévő részében már nem indult versenyen, így a korosztályos világ- és Európa-bajnokságot is kénytelen volt kihagyni. A felépülését követően az ifjúsági vb-győztes reménység először a két héttel ezelőtti junior ob-n tért vissza, és Kecskeméten aranyérmet szerzett súlycsoportjában. Majd a múlt hét végén már nemzetközi szinten is kipróbálta magát: bronzéremmel tért haza a podgoricai junior Európa-kupa-versenyről.

„Az elhúzódó térdsérülésem miatt mintegy nyolc hónapon keresztül gyakorlatilag egyáltalán nem dzsúdózhattam, ráadásul a futás és guggolás is nagy fájdalmakkal járt. Ebben az időszakban próbáltam minél több erősítő munkát végezni, de igazából

Végül nagy nehezen, de megoldódott a probléma, így februárban újra elkezdhettem a teljes értékű edzésmunkát" – mondta Mamira az Utánpótlássportnak.

Mamira Luca (jobbról a második) a podgoricai dobogón Forrás: EJU

„Azt kell tudni, hogy a podgoricai verseny eredetileg nem szerepelt a terveim között, viszont az utolsó pillanatban adódott a lehetőség, hogy indulhatok Montenegróban, miután a másik lány, aki indult volna, az utolsó pillanatban lebetegedett. Én kapva kaptam az alkalmon, mivel jelen helyzetben egyébként is versenyhiánytól szenvedek, a visszatérésem után pedig  szükségem van minél több éles meccsre, hogy visszanyerjem a formámat. Emellett szerencsére a programba is belefért, mivel a következő nemzetközi verseny még odébb van, csupán áprilisban lesz Lignanóban. Tehát a visszarázódás szempontjából tökéletes terep volt számomra a podgoricai viadal.

Sajnos ez végül nem jött össze, mert a döntőbe jutásért kikaptam a végső győztes lengyel lánytól. Hosszabbításos, nagy csatát vívtunk majdnem kilenc percen át, de ezúttal ő bizonyult jobbnak intésekkel.

Mindenestre ez az éremszerzés összességében pozitív visszajelzés, remek volt újra dobogóra állni, de úgy érzem, ennél még sokkal többre is képes vagyok. Az elmúlt hetekben egyre jobb formában érzem magam, ugyanakkor türelmesnek is kell lennem, mert még sok munka vár rám. A fő célom, hogy idén – utolsóéves juniorként – kiharcoljam a részvételt a korosztályos Eb-re és vb-re." 

(Kiemelt kép forrása: EJU)

Legfrissebb hírek

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
16 perce

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
Tegnap, 15:41

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51