Úszás: Sós Csaba: a vb-csapat tinédzserei nagyon jó úton járnak

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2024.02.23. 09:02
null
A dohai vizes világbajnokságon a húszon inneniek magyar részlegét négyen alkották, s valamennyien megfeleltek Sós Csaba szövetségi kapitány elvárásának.

Egyformán a 2006-os év szülötte Pádár Nikolett, Molnár Dóra, Ábrahám Minna és Komoróczy Lora, s közös bennük az is, hogy Sós Csaba szövetségi kapitány bizalmát élvezve valamennyien bekerültek a katari vébén rajthoz állt magyar felnőtt úszóválogatottba. Ráadásul nem csupán a létszámot gyarapították, hanem a dohai medencében nyújtott teljesítményükkel rászolgáltak a szakvezető dicséretére is.

– kezdte értékelését a korábbi kiváló úszóból lett kapitány az utánpótlássport.hu megkeresésére. – Kemény munkában van, aki a váltóban is nagyszerűen teljesített, maradéktalanul elégedett vagyok vele.”

Hasonlóképpen dicsérte Molnár Dórát is.

Eredendően csak egyéniben szerepelt volna, de aztán úgy láttam, hogy a váltóban is úsznia kell...”

Ábrahám Minna egyenesen Amerikából érkezett Katarba, s – a kapitány szavai szerint – „láthatóan fáradt volt”.

„A gyorsváltóban az első százon az igazi Ábrahám úszott, a második százon viszont már látszott, hogy hulla fáradt, egy nappal előbb kellett volna jönnie.... Ott kinn sem vattázzák őket, ugyanúgy tanulnak, ugyanúgy edzésben van Minna is, ugyanúgy jár versenyekre ott is, de megmondom férfiasan, mindenképpen arra számítok, hogy ő is A szintes lesz, s egyéniben is indulni fog Párizsban. Úgy gondolom, az olimpián Pádárhoz hasonló teljesítményt fog nyújtani, minden jel erre utal.”

Komoróczy Lora is csak váltóban, a 4x100-as női vegyes váltó első embereként úszott.

Valamelyest elmaradt legjobbjától, de hát a rossz időpontban levő vb miatt nagyjából az egész mezőny ilyen volt. Ő is stabilan hozta magát, úgy mondanám, hogy megfelelt az elvárásoknak.

(Kiemelt képen: Molnár Dóra Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
11 órája

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
18 órája

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
2026.03.17. 15:56

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Birkózás: két helyszínen válogatóztak az U15-ösök

Utánpótlássport
2026.03.16. 18:05

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
2026.03.16. 14:27

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41
Ezek is érdekelhetik