Sportlövészet: Kálmán Bálint junior Európa-bajnok Győrben!

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.26. 15:45
null
A 18 éves Kálmán Bálint a légpuskások között megnyerte a sportlövők győri junior Európa-bajnokságát.

Igen hamar nagyszerű magyar sikernek örülhettünk a Győrben hétfőn kezdődő 10 méteres junior sportlövő Európa-bajnokságon.

A légpuskás fiúk küzdelmeiben a 18 éves zalaegerszegi kitűnőség, Kálmán Bálint 628.3 körrel a második helyen jutott a nyolcas döntőbe, melyben folytatta remeklését, és 251.2 kört lőve az első helyet érdemelte ki a svéd Victor Lindgren (248.9), valamint az osztrák Patrick Entner (226.4) előtt. Somogyi Péter tanítványa ezzel

az első magyar érmet szerezte a hazai rendezésű kontinensviadalon, aranyat.

Kálmán Bálint junior Európa-bajnok lett Győrben Forrás: MSSZ

A hazai sportági szövetség tájékoztatása szerint a döntőben Kálmán az első öt lövés után az ötödik, a tizedik lövést követően már a második helyen állt. A folytatásban a magyar puskás percei következtek, aki a tizenkettedik lövés után az élre állt, és már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Az aranyérmes magabiztosságát jól mutatja, hogy az utolsó négy lövéséből kettő is 10.9 volt.

„Ez sportlövő-pályafutásom eddigi legnagyobb sikere – mondta a friss Eb-győztes. – Ennél szebben nem is alakulhatott volna a nap. Az ifik között tavaly Európa-bajnoki címet szereztünk, de az csapatverseny volt. Ez az első nagy egyéni siker. Pedig nem kezdődött jól a nap, mert rosszul aludtam, nem sikerült teljesen kipihenni magam, de ezt félretettem. Az alapverseny nehezen indult, a harmadik lövésem 9.4 lett, de aztán a puska beállításával sikerült a hibát orvosolni. A döntőben az első öt lövés nem sikerült olyan jól, de utána jöttek a nagy tízesek, és átvettem a vezetést.

Azt érzékeltem, hogy a svéd igyekezett felzárkózni, de nem sikerült utolérnie. Nagyon örülök, hogy itthon volt ez az Eb. Nagyon feldobott az is, hogy ennyien szurkoltak nekem.”

Kálmán Bálint nyakába a legfényesebb érem került az Eb-n Forrás: MSSZ

A délutáni programban továbbá Tóth Anna a légpuskás lányok döntőjében volt érdekelt. Az UTE ugyancsak 18 esztendős ígérete a nyolcadik helyen (625.6) jutott a fináléba, melyben a hetedikként (143.2) végzett.

„Az első két sorozatot leszámítva jól sikerült az alapverseny. Szerettem volna nagyon döntőzni, örülök, hogy ez sikerült is. Kicsit izgultam a finálé előtt, még szoknom kell ezt a légkört. Van kis hiányérzetem, mert jó lett volna érmet nyerni. De a döntő már így is eddigi pályafutásom legjobb egyéni eredménye” – értékelt Molnár Anikó tanítványa az MSSZ-nek.

Tóth Anna az előkelő hetedik helyet érdemelte ki az Eb-n Forrás: MSSZ

A nap folyamán a légpuskás fiúk között a Kálmán Bálint, Török Ferenc, Dénes András hármas a hagyományos csapatversenyben a hetedik helyen végzett 1865.1 körrel. Egyéniben Lévai Csongor a 20., Rácz Áron a 23., Török Ferenc a 33., Dénes András a 34., Varga Botond Zoltán a 42. lett. A légpuskás lányok viadalán a Vintze Regina, Toma Réka, Ferik Csilla összeállítású egység a hagyományos csapatversenyben az ötödik helyet érdemelte ki. Egyéniben Vintze Regina a 14., Toma Réka a 26., Hegedűs Abigél a 27., Ferik Csilla a 35., míg Jovan Noémi a 70. helyen végzett.

A légpisztoly vegyes csapatok versenyében a Gergő Lilla, Nagy Ákos Károly kettős a 21., a Kálóczi Regina, Weite Hayden Károly duó a 30. pozícióban zárt.

(Kiemelt képünkön: Kálmán Bálint Forrás: MSSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik