Karate: négy magyar bronzérem a korosztályos Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.02.11. 18:38
null
A magyar küldöttség négy bronzéremmel zárta a Tbilisziben rendezett korosztályos karate Európa-bajnokságot.

Huszonkilenc magyar fiatal vett részt a georgiai fővárosban, Tbilisziben rendezett utánpótlás karate Európa-bajnokságon, melyen az U21-es, a junior-, valamint a kadétkorosztály képviselői mérték össze a tudásukat.

Falusi Márton, a hazai sportági szakszövetség alelnöke a kontinensviadal előtt úgy fogalmazott portálunknak, hogy:

Nos, ezt a várakozást felülmúlták a fiatalok, ugyanis a honi szakszövetség közösségi oldalának tájékoztatása szerint

négyen is felállhattak a dobogó harmadik fokára.

Az U21-esek között formagyakorlatban (kata) Bárdos Ádám és küzdelemben (kumite) Fleischer Dóra (+68 kg), a juniorok megméretésén Loyal Lili (kumite, 66 kg), a kadétok mezőnyében pedig Dalnoki Szófia (kumite, 47 kg) érdemelt ki értékes bronzérmet.

A harmadik helyhez közel járt formagyakorlatban a junior Fodor Amira is, aki végül az előkelő ötödik helyen zárt. A magyar küldöttségből továbbá hetedik helyen fejezte be az Eb-t Gáspár Laura, Szilágyi Emma, Kovács Gergely, Török Panka és Nagypál Ibolya is.

(Kiemelt képünkön balról: Fleischer Dóra, Bárdos Ádám, Dalnoki Szófia és Loyal Lili Forrás: Magyar Karate Szakszövetség)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
5 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
Tegnap, 12:54

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:56

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
2026.09.21. 13:19

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
2026.09.21. 12:00

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00