Öttusa: a 18 éves Bauer Blanka már kétszeres világcsúcstartó

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.18. 09:04
null
A 18 éves öttusázó, Bauer Blanka az elmúlt évadban a felnőttek és az U19-esek között is világcsúcstartó lett.

Az UTE színeiben öttusázó 18 éves Bauer Blanka remek évet tudhat maga mögött. A Bátonyi Balázs irányításával felkészülő ígéret tavaly már a felnőttek között igyekezett minél jobb eredményt elérni, és igen dicséretes teljesítmény, hogy a kairói, a budapesti, majd a szófiai felnőtt-világkupaversenyen is döntőbe jutott.

Blanka ott volt aztán augusztusban a bath-i olimpiai kvalifikációs felnőtt-világbajnokságon is, melyen csapatban Gulyás Michelle-lel és Barta Lucával bronzérmet érdemelt ki, míg egyéniben a legjobb magyarként a 16. helyen zárt.

Viszont a vb elődöntője is igen emlékezetes marad, hiszen Blanka

10:38:08 perces világcsúcsot állított fel a kombinált versenyszámban,

azaz a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásban.

– mondta a viadal után honlapunknak a fiatal kiválóság.

Bauer Blanka már kétszeres világcsúcstartónak mondhatja magát Fotó: Buza Virág/MÖSZ

De még júliusban Blanka részt vett az U19-esek isztambuli világbajnokságán is, melyen a döntőben ugyanúgy nagyszerűen lőtt és futott, és a 11:33:20 perces eredményét a korosztályban szintén bejegyezte a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) a hivatalos világrekordjai közé.

A Magyar Öttusa Szövetség főtitkára, Mizsér Attila nemrégiben úgy fogalmazott a reménység éves teljesítményéről, hogy:

„Bauer Blanka feltűnésében különösen meggyőző, hogy ifjúsági korúként ott tudott lenni a felnőttvilágkupák döntőjében és a világcsúcsa mellett a felnőtt-vb-n is a tizenhatodik helyen zárt.

Egyébként 2023-ban Gáll András még 19 esztendősen ért el felnőttvilágcsúcsot a kombinált számban. A Trion SC öttusázója április végén a budapesti vk-n mutatott be 9:51:30 perces rekordot, ám csupán három napig birtokolta a világcsúcstartó címet, mert a korábbi rekorder, a cseh Martin Vlach a viadal döntőjében 9:44.80-cal végzett.

Gáll András három napig volt világcsúcstartó 2023-ban Fotó: Buza Virág/MÖSZ

A UIPM világcsúcstartói között találunk még egy magyar kitűnőséget. A világ- és Európa-bajnok Földházi Zsófia a juniorok között a korosztály 2011-es drzonkówi Eb-jén úszta az 50 méteres medencében a máig legjobb eredményt (2:08:34).

(Kiemelt képünkön: Bauer Blanka Fotó: Buza Virág/MÖSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik