Kosárlabda: hosszú távon számítanak a fiatalokra Szekszárdon

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.01.18. 16:11
null
A szekszárdi kosarasok két kiemelt reménysége, Szücs Gréta (17) és Árvai Noémi (18) amellett, hogy kiválóan teljesít a juniorbajnokságban, a klub NB I/A-csoportos felnőttcsapatában is egyre több játéklehetőséget érdemel ki magának.

Stabil lábakon áll a szekszárdi leány kosárlabda-utánpótlás – ezt igazolja az is, hogy a Tolna megyeiek tavaly serdülőbajnoki címet ünnepelhettek Harsányi Mária vezetésével, továbbá az ígéreteik rendre feltűnnek a különböző utánpótlás-válogatottakban is. A múlt nyáron Miklós Melinda és Holcz Rebeka az U20-as, míg Szücs Gréta az U18-as válogatottban szerepelt alapemberként a korosztály Európa-bajnokságán. A fiatalokra pedig a Zseljko Djokics vezette első csapatban is számítanak. A 17 éves, még juniorkorú Szücs például már a harmadik évadát tapossa a felnőttélvonalban, és az elmúlt hetekben több meccsen kapott jelentős játékperceket.

„Nagyon büszkék vagyunk Grétire! Az elmúlt két évben különösen sok energiát fektettünk a képzésébe, és ez a munka szerencsére meg is látszik a fejlődésén – kezdte Szabó Noémi, a TARR KSC Szekszárd sportigazgatója az Utánpótlássportnak. – Rengeteg egyéni foglalkozáson vett részt, emellett a pályán kívül is igyekeztük megadni neki a szükséges támogatást. Ugyanis korábban egészségügyi gondokkal küzdött, de az orvosi, illetve a táplálkozási szakember segítségével sikerült ezt a problémát megoldani. A tavaly nyári Eb tapasztalatai után pedig Szabó Judit erőnléti edzőnkkel külön kondicionális – elsősorban a vázizmait megerősítő – edzéseket kezdett el végezni.

amikor huszonhat percet játszhatott. Részben a hiányzók miatt jutott neki ilyen sok lehetőség, de úgy érzem, jól élt vele, hiszen hét pontja mellett tizenegyes teljesítményindexet ért el, mit több,

Most már két éve pallérozódik Zseljko Djokics rendszerében, és az eddigiekben jól vette az akadályokat. Még mindig nagyon az út elején jár, de ha így folytatja, szép jövő állhat előtte. A magyar mezőnyben viszonylag kevés a hozzá hasonló jó ütemérzékkel és magas játékintelligenciával megáldott fiatal játékos.”

Árvai Noémi Forrás: Tarr KSC Szekszárd

A 18 éves Árvai Noémi a múlt nyáron Pécsről érkezett Szekszárdra, ugyanakkor úgy tűnik, hamar megtalálta a számítását kék-fehérben. A juniorbajnokság alapszakaszában 22 pontot és 34,5-es teljesítményindexet átlagolt meccsenként, s ezzel mindkét mutatóban a második legjobb korosztályában. Eközben az A-csoportban az ősszel hat meccsen jutott szóhoz, átlagosan 7,8 percet kapott.

„Újonnan érkezve Noéminak kicsit nehezebb volt felvennie a ritmust a felnőttek között, ráadásul az elmúlt hetekben sajnos Achilles-ín-gyulladással bajlódik, ami szintén nem könnyítette meg a dolgát – mondta Szabó Noémi. – Összességében róla is elmondható, hogy jó úton halad a fejlődése, illetve a beépítése a felnőttcsapatba. A személyisége szintén passzol a klubunkhoz, ennek köszönhetően szerencsére hamar sikerült beilleszkednie nálunk.

Elsősorban védekezésben és robbanékonyságban kell még fejlődnie, hogy igazi meghatározó játékos váljon belőle. Grétihez hasonlóan Noémivel is hosszú távon számolunk a felnőttcsapatunkban, és bízunk benne, hogy Szekszárdon mindketten ki tudják bontakoztatni a képességeiket.”

(Kiemelt képen: Szücs Gréta Forrás: TARR KSC Szekszárd)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:46

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.07.02. 21:31
Ezek is érdekelhetik