Úszás: Sós Csaba változtat a válogatási elvein, hogy a legjobb csapat utazzon Tokióba

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.03.23. 10:45
null
Milák Kristóf (jobbra) 200 m pillangón elért világcsúcsával valószínűleg ott lehet Tokióban (Fotó: Tumbász Hédi)
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya az eddigi szokásával ellentétben nem hirdet keretet a kedden kezdődő országos bajnokság végén.

 

– Rendszerint kivirul az úszóversenyek előtt: ezúttal is nagyon várja már az országos bajnokság keddi rajtját?
– Izgalommal vegyes várakozás van bennem és kíváncsiság is. Az az elmúlt hónapokban egyértelművé vált, hogy a koronavírus-járvány és annak következményei mindenkire másként hatottak: Verrasztó Dávid kapcsán például már most, a rajt előtt kijelenthetem, hogy szinte biztosan csapattag, végig keményen dolgozott, több versenyen is elindult, rendre hasonló időket úszott négyszáz vegyesen.

– Van ellenpólus is…
– Ez kétségtelen, ám ott neveket egyelőre nem említenék – izguljon, aki úgy érzi, hogy izgulnia kell.

WLADÁR SÁNDOR, A MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG ELNÖKE
„Minden eddiginél szigorúbb rendelkezések mellett rendezzük meg az országos bajnokságot a Duna Arénában. Teszteljük a versenyzőket, a kiszolgáló személyzetet, mindenkit, és a sajtó munkatársai is csak negatív teszttel jöhetnek a versenyre. A bemelegítő medencét is használhatjuk az ob idején, így elkerüljük a tumultust, és a járványügyi szabályok miatt körülbelül hatvan versenyző indulási jogát el is kellett utasítanunk.”

– Amikor kapitánnyá választották, megalkotta az újfajta válogatási elveket: évek óta a márciusi országos bajnokság végén hirdet csapatot az adott esztendő legfontosabb versenyére. Azok, akik ekkor bekerülnek a válogatottba, védetté válnak. Ez a rendszer eddig működött, ám a koronavírus-járvány felülírt sok mindent – ezt is?
– Az esetek nagyobb részében ezúttal is érvényesülni fog ez a rendszer, ám mert nekem a legjobb csapatot kell összeállítanom a tokiói olimpiára, és mert most teljesen más a helyzet, mint volt az előző években, nem ragaszkodhatok a válogatási elvekhez olyan mereven, mint korábban. Eddig megtettem, hiszen az volt a célom, hogy az úszóink ereje ne arra menjen el, hogy egymást kiütögetik a csapatból, s a kvalifikációs időszak legvégéig csak arra koncentrálnak, hogy megússzák az A-szintet, aztán pedig már ezen ne tudjanak javítani az év fő versenyén. Megváltozott a helyzet, így lesz, ahol betartom a korábbi szabályt, s lesz, ahol nem – mert például azt sem tudjuk igazán, ki milyen formában van.

– De mindez hogyan néz majd ki a gyakorlatban? Minden egyes számhoz biggyeszt egy megjegyzést? Például azt, hogy itt még kivárok?
– Ha már az imént Verrasztó Dávidot emlegettem, megteszem most is – az ő helye szinte biztos a csapatban négyszáz vegyesen, de az utána jövők közül lehet, hogy nem választom ki a második indulót, mert azzal is kalkulálnom kell, hogy vannak olyanok, akik a nyár közepéig még sokat fejlődhetnek. Csak hogy mindenki értse: nem akarok olyan úszót védett pozícióba tenni az ob végén, aki kapcsán nem vagyok arról meggyőződve, hogy Tokióban is jól szerepelhet.

FELÁLLNAK A RAJTKŐRE
Három olyan váltószám van, a férfi 4x200-as gyorsváltó, a női 4x100-as gyors- és a női 4x100-as vegyes váltó, amelyikben még nincs kvótája Magyarországnak. A szabály úgy szól, hogy a kvangdzsui világbajnokság első 12 csapata automatikus induló, a további négy kvótát pedig a világranglista alapján osztják ki. A férfiváltónk kijutási helyen áll, ám a mieink biztosra mennek.
„Szerdán az előfutamok előtt felállnak a fiúk a rajtkőre: a Milák Kristóf, Németh Nándor, Holló Balázs, Zombori Gábor összetételű csapat azért úszik, hogy megerősítse a helyét a világranglistán” – árulta el a kapitány, s mondandóját kiegészítette azzal, hogy ugyanekkor a 4x100-as női gyorsváltó is kísérletet tesz egy jó időeredményre. A női vegyes váltó ugyanerre szombaton vállalkozik majd.

– Ugye tudja, hogy támadni fogják majd emiatt?
– Tisztában vagyok vele – másként: felkészültem rá. De mindenkinek meg kell értenie, hogy ez nem ugyanaz a szituáció, mint volt az előző évek bármelyikében. Én eddig mereven betartottam ezeket a szabályokat, erre ezúttal nem vagyok hajlandó. Vállalom a döntéseimet mindig – ne feledjük, így is húztam merészeket, hiszen kétszáz pillangón Kapás Boglárkát és Szilágyi Liliánát védetté nyilvánítottam a 2019-es kvangdzsui világbajnokság előtt márciusban, s a következő hónapokban Hosszú Katinka hiába úszott jobb időt ezen a távon, nem változtattam a csapaton. Gyorsan hozzáteszem: Katinka mindezt kifejezetten jól kezelte, sportemberként fogadta a döntésemet. Ahhoz, hogy tényleg a legerősebb csapattal utazhassunk Tokióba, nem dönthetek egyetlen ob alapján – van olyan úszó, akit tizenhárom hónapja nem láttam ötvenes medencében versenyezni. Egyébként az edzőkollégákat tájékoztattam minderről, s egyetértettek velem.

– Nehezíti a helyzetet, hogy a tokiói olimpia előtt májusban – elvileg – Európa-bajnokságot is rendezünk?
– Csak abból a szempontból, hogy a kontinensviadalra csak a 2020 januárja után úszott időket veszem figyelembe, így aztán egyelőre van olyan A-szintesünk, aki ugyan jelen pillanatban tokiói induló, ám nincs ott az adott távon a legjobb négy magyar között ebben az időintervallumban. Az olimpiára ugyanis 2019 márciusától lehet teljesíteni a szinteket, és itt újra bejön a képbe a korábban hangoztatott tétel: ez így nem ugyanaz a helyzet, mint korábban.

– Számít új A-szintekre a Duna Arénában?
– Mindenképpen. Úgy gondolom, az előfutamokban, amelyeket az olimpiai programhoz igazodva este rendezünk, mindenki keményen nekimegy majd az időeredményeknek. És én elsősorban időeredmények alapján válogatok majd – nem azt nézem, ki a bajnok az adott távon.

– Korábban az ob utolsó napján mindig kihirdette az utazó csapat magját. Jól sejtem, hogy ezúttal ezen a szokásán is változtat?
– Biztos, hogy alszom rá majd egyet. Vagy kettőt. Vagy még többet. Jövő szerdán kell a Magyar Úszószövetség elnöksége elé terjesztenem az olimpiai és Európa-bajnoki csapatot, szerintem addig nem is hozom nyilvánosságra az elképzeléseimet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik