Úszás: a szövetség elnöke reagált Verrasztó Dávidék ügyére

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2019.03.30. 15:13
A debreceni ob záró napjának döntői előtt ülést tartott a Magyar Úszószövetség elnöksége, és egyhangúlag elfogadták a Sós Csaba szövetségi kapitány által előterjesztett vb-csapat jelenlegi névsorát. Az ülésen szóba került Verrasztó Dávid edzőtáborozási problémája is.

Az ülés bevezetőjében Wladár Sándor rövid áttekintést adott a szövetség előtt álló kiemelt feladatokról, így az úszó Bajnokok Ligája májusi állomásának, valamint a nyílt vízi világkupa júniusi, balatonfüredi eseményének megszervezéséről, melyekhez sikerült megfelelő támogatást szerezni a kormányzattól.

Az elnök külön kitért az országos bajnokság pénteki napján reflektorfénybe került ügyre, Verrasztó Dávidék meghiúsult magaslati edzőtáborozására. A szövetségi adminisztrációtól kapott tájékoztatás szerint Molnár Ákos tavaly ősszel jelezte a szándékukat azzal, hogy maga is úgy tudja, Sierra Nevadában valószínűleg nincs hely az általuk elképzelt időpontban. Mivel első körben nem volt, ezért a franciaországi Font Romeau-ban igyekezték a tábort lekötni, ami az első, pozitív visszajelzés után végül meghiúsult, mivel a helyiek az időközben bejelentkezett francia válogatottat részesítették előnyben. Ezután a MÚSZ ismét tett egy próbát Sierra Nevadában, ahol végül az edzőtábor teljes, háromhetes időszakára sikerült pályát szerezni a medencében, ugyanakkor nyolc napra a tábor hotelje helyett a környéken kellett szállást találni, ami megtörtént, ilyen feltételek mellett azonban Molnár Ákos visszamondta a téli edzőtáborozást. Ugyanakkor Verrasztó Dávidék májusi Sierra Nevada-i edzőtábora garantált, a helyiek véglegesen visszaigazoltak minden foglalást.

Az elnökségi ülésen Verrasztó Zoltán jelezte, nem tartja elfogadhatónak, hogy egy eredményes versenyzőt más, gyengébb magyar úszók kiszoríthatnak a preferált edzőtáborból, függetlenül attól, hogy a szervezés a MÚSZ bevonásával vagy anélkül történt. Az elnökség támogatta Wladár Sándor azon javaslatát, hogy a jövőben nem fordulhat elő, hogy bármilyen, központi pénzből megvalósuló edzőtábort a MÚSZ-t megkerülve szervezhessen meg egy egyesület– így minden esetben a versenyzők eredményessége dönt arról, ki élvez prioritást az időpontok és a helyszínek lefoglalásánál (a májusi táborozásnál szerencsére nem adódott ilyen gond.)

Az elnökség ezt követően döntött Sós Csaba előterjesztéséről, amely az ob első három napján szerepelt finálék, illetve a válogatási időszakban (glasgow-i Eb-től mostanáig) elért időeredmények alapján jelölte ki az egyes számokban vb-indulási jogot szerző versenyzők névsorát. A kapitány jelezte: aki a válogatási elvek alapján elnyerte a csapattagságot egy adott versenyszámban, az mától védettséget élvez, csak olyan számokban lehet pályázni csapattagságra, ahol nincs még két induló.

Az elnökség jóváhagyta, hogy mivel az utóbbi időszakban megsokszorozódott a kiemelt nemzetközi és hazai versenyek száma, és növekedett a kapcsolódó szervezési kötelezettség, a MÚSZ alakít egy önálló, az események előkészítését és lebonyolító nonprofit kft.-t (erre még a májusi közgyűlésnek is áldását kell adnia). Végül megszavazták, hogy a jövőben legyen a MÚSZ-nak egy kabalája, amelyet pályázat útján kíván kiválasztani a szövetség (ennek részletei hamarosan megjelennek a honlapon).

A világbajnoki csapat

Az egyes számoknál szereplő versenyzők végleges indulónak tekinthetők, csapattagságuk védettséget élvez. Amelyik számban két versenyző szerepel, ott már nincs lehetőség a csapattagság kivívására (kivéve, ha valaki úgy dönt, hogy végül nem indul az adott számban – a névsorban zárójelben azok, akiknek megvan az A-szintjük) – ahol egy hely kelt el vagy egy sem, ott a kvalifikációs időszak végéig (július 3.) még ki lehet vívni a kvandzsui részvételt. Az ötven méteres számokban csak A-szintet vesz figyelembe a kapitány.

Férfiak. 50 m gyors: Lobanovszkij Maxim, Németh Nándor. 100 m gyors: Németh Nándor. 200 m gyors: Kozma Dominik, Milák Kristóf. 400 m gyors: Milák Kristóf. 800 m gyors: Kalmár Ákos (B-szint). 1500 m gyors: Kalmár Ákos, Gyurta Gergely. 50 m hát: Bohus Richárd, Balog Gábor. 100 m hát: Bohus Richárd. 200 m hát: Telegdy Ádám. 50 m mell: mindkét hely kiadó. 100 m mell: Horváth Dávid (B-szint). 200 m mell: Horváth Dávid. 50 m pillangó: Cseh László. 100 m pillangó: Milák Kristóf, Cseh László. 200 m pillangó: Milák Kristóf, Kenderesi Tamás (Biczó Bence, Cseh László). 200 m vegyes: Cseh László, Bernek Péter (Verrasztó Dávid). 400 m vegyes: Verrasztó Dávid, Bernek Péter (Gyurta Gergely, Holló Balázs). Nők. 50 m gyors: mindkét hely kiadó. 100 m gyors: mindkét hely kiadó. 200 m gyors: Hosszú Katinka, Késely Ajna. 400 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka (Hosszú Katinka). 800 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka (Hosszú Katinka). 1500 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka. 50 m hát: mindkét hely kiadó. 100 m hát: Hosszú Katinka, Burián Katalin. 200 m hát: Hosszú Katinka, Burián Katalin (Ilyés Laura). 50 m mell: Sztankovics Anna. 100 m mell: Sztankovics Anna (B-szint). 200 m mell: Békési Eszter. 50 m pillangó: mindkét hely kiadó. 100 m pillangó: Szilágyi Liliána (B-szint). 200 m pillangó: Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna). 200 m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna (Sebestyén Dalma). 400 m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna (Kapás Bogárka, Késely Ajna)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik