KOVÁCS ERIKA
KOVÁCS ERIKA
2021.10.22 19:02 Frissítve: 2021.10.22 19:08

Úszás: Rasovszky és Olasz nyerte a hosszútávúszó medencés ob-t

A két tokiói olimpikon, Rasovszky Kristóf és Olasz Anna győzött tíz kilométeren Szegeden, a hosszútávúszó medencés országos bajnokság első napján.

Rasovszky Kristóf medencében is remekelt (Fotó: Török Attila, archív)

 

Dupla téttel bírt a versenyzők számára a hosszútávúszó medencés országos bajnokság első napja, hiszen a tíz kilométeres táv egyfajta előválogató volt számukra: a 200 hossz egyszersmind a májusi világbajnoki kvalifikáció első állomásának is számított.

Kivéve Rasovszky Kristófot (Balaton ÚK Veszprém) és Olasz Annát (Szegedi Úszó Egylet), akik védettséget élveztek, vagyis ők már vb-indulónak tekinthetők, mellettük még ketten-ketten kerülhetnek be a fukuokai csapatba.

Egy kis kirándulás

Kisebb feltűnést keltett a rajtnál Telegdy Ádám (Kőbánya SC): a 200 hát tokiói ötödik helyezettje ráadásul bronzérmet is szerzett tíz kilométeren.

„Ez rajta volt a bakancslistámon – árulta el Telegdy Ádám. – Egyszer mindenképpen szerettem volna kipróbálni ezt, sőt, jövőre a nyílt vízre is kimerészkedek. Az nyilván még keményebb menet lesz, de legalább kipipálhatom azt is.”

A szegedi ob-ról – a két védetten kívül – négyen-négyen úszhatnak majd Abu-Dzabiban, a világkupa-viadalon, onnan ketten-ketten még egyszer megmérkőznek egymással a februári dohai világkupaversenyen: aki előrébb végez, az indulhat Rasovszky és Olasz mellett a világbajnokság 10 kilométeres küzdelmeiben, másikuk öt, és/vagy 25 kilométeren kaphat lehetőséget.

Védettség ide, kiemeltség oda, Rasovszky és Olasz nem lazsált, mindketten győztek – Rasovszky Kristóf messze a legjobb idővel.

„Nem esett jól, főleg a vége, az utolsó hosszokon már nagyon untam magamat – nyilatkozta a tokiói ezüstérmes Rasovszky. Jobb lett volna, ha kilencezer-kilencszáz méterig jön velem valaki, és a végén kell eldönteni, ki a jobb. Az idő viszont elvileg jó, úgyhogy ennek örülök. Nyílt vízen sokkal gyorsabban eltelik ez az idő, mentálisan legalábbis sokkal egyszerűbb négy két és fél kilométeres kört leúszni, mint a medencében kétszáz hosszt, e tekintetben ez a pénteki inkább egy kinti huszonöt kilométeresre hasonlít. Az olimpia óta háromnegyed gázon edzünk, úgyhogy ehhez képest ez kifejezetten jól sikerült – a lényeg, hogy decemberre, a világkupaversenyre kerüljek ismét jobb formába.”

És nyert Olasz Anna is, igaz, nála jobb idővel ért célba Mihályvári-Farkas Viktória (FTC), csakhogy a fiatal, medencében már Európa-bajnoki ezüstérmes úszó még ifjúsági korú, így abban a kategóriában indult.

„A medencés tíz kilométer továbbra sem lesz a kedvencem... – vallotta be Gellért Gábor tanítványa. – Úgy voltam vele, edzésnek jó lesz, és legalább kipróbálom, milyen egy kicsit gyorsabban elkezdeni a távot. Talán túl erősen is sikerült... Edzésnek tényleg kiváló volt ez a verseny, de azt nem mondanám, hogy az utolsó kétezer métert szívesen leúsznám még egyszer.”

„Életem első tíz kilométeres úszása volt ez, féltem is tőle, de ez a pénteki nagyon jólesett – mondta el Mihályvári-Farkas Viktória. – Egy évig úsztam nyílt vízen, azok voltak életem legrosszabb versenyei, szóval, nem szeretnék újra kimenni oda. A medencés ob-n szívesen elindulok jövőre is, de ennyi éppen elég nekem.”

Szombaton a korosztályos úszók lépnek leginkább előtérbe, hiszen az 1500 méteres számot nekik rendezik – elvileg. Merthogy az első ezerötszázas futamban versenyen kívül elindul Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf is, s ez mindenképpen különleges alkalom, hiszen a két tokiói érmes csak a legritkább esetben rajtol ugyanabban a versenyszámban.

HOSSZÚTÁVÚSZÓ MEDENCÉS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZEGED
10 km. Férfiak. Országos bajnok: Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém, edző: Szokolai László) 1:47:28.23,
2. Gálicz Péter (FTC) 1:48:48.73, 3. Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:51:22.64. Nők. Ob: Olasz Anna (Szegedi Úszó Egylet, e: Gellért Gábor) 1:58:07.28, 2. Rohács Réka (Kőbánya SC) 1:59:38.83, 3. Vas Luca (Szegedi Úszó Egylet) 2:00:27.07.

2021.11.25 23:21:42

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY.Ahhoz, hogy újra sikerektől zengjen a sportág, takarítani kell.

2021.11.14 23:36:29

Úszás CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Vannak persze elítélendő és menthetetlen cselekedetek kortól függetlenül – és vannak olyan magatartásformák, melyek húsz-harminc-negyven éve még csupán feltűnést sem keltettek, sőt szépen illeszkedtek a korszellemhez.

2021.11.14 19:49:19

Úszás CS. B.

A versenyző parádés országos csúcsa vezette fel a zárónap egyéni döntőit.

2021.11.10 22:42:25

Úszás BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Bűn, hogy ezek a szörnyű esetek csak most derülnek ki. Az elmúlt évtizedekben a sportolónak hallgass volt a neve, némán, megfeszülve kellett dolgoznia a sikerekért, mert azt hitették el vele, vagy azt látta korábbi példákon, hogy így, illetve csak így lehet győztes.

2021.11.07 21:55:31

Úszás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. „Idén négyszer játszották el a tiszteletére és a mi büszkeségünkre a magyar Himnuszt”