Sértettek jelentkezését várja a Széchy-ügyben a vizsgálóbizottság

2025.07.24. 17:35
null
Fotó: Nemzeti Sport
Sértettek jelentkezését várja a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) által felállított bizottság, amely Széchy Tamás néhai úszóedző magatartását hivatott kivizsgálni.

 

A MÚSZ honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a független szakértőkből – Papp Gábor, Tausz Katalin, Danks Emese, Tornyossy Mónika és Ugrin Tamás – álló testület az első ülésén meghatározta ügyrendjét, majd közzétett egy felhívást, miszerint mindazok jelentkezését várják, akik úgy gondolják, hogy a néhai Széchy Tamással kapcsolatban sérelmeik vannak. A jelentkezéseket a [email protected] e-mailcímen várják. 

Meghallgatásuk történhet személyesen vagy elektronikus úton. A testület garantálja a jelentkezők anonimitását, amennyiben ezt igénylik. A bizottság úgy tervezi, hogy mások mellett a MÚSZ elnökét, Wladár Sándort – Széchy egykori tanítványát – is meghallgatja majd. „Mindenképpen megjelenek a bizottság előtt, hiszen fontosnak tartom, hogy ez az ügy mindenki számára megnyugtatóan záruljon” – szögezte le Wladár.   

A sportolóként olimpiai és kétszeres Európa-bajnok emlékeztetett, hogy a gyermekvédelem, a bűnösök megfelelő súlyú szankcionálása az egyik legfontosabb prioritása a MÚSZ-nak, amióta ő vezeti a szervezetet. Számos alkalommal jelentette már ki: zéró tolerancia van a gyermekeket bántalmazókkal szemben. A 2018-ban elindított gyermekvédelmi program hatékonyságát bizonyítja, hogy az elmúlt hét évben csaknem nyolcvan bejelentés érkezett, amelyeket egytől egyik kivizsgáltak, és súlyosságuknak megfelelően megszülettek az elmarasztalások, illetve a fegyelmi határozatok. A MÚSZ elnöke bízik benne, hogy a bizottság ugyanolyan alaposan és körültekintően jár majd el, mint a korábbi ügyekben.  

Májusban Élet-mű-örökség címmel könyv jelent meg a 2004 szeptemberében elhunyt Széchyről. Ezt követően Batházi Tamás egykori olimpikon úszó, a MÚSZ korábbi főtitkára a közösségi oldalán a többi között pedofil ragadozónak nevezte a néhai edzőt, aki embereket, emberi sorsokat tett tönkre. Hozzátette, egykori versenyzőinek többsége azóta is „lelkibeteg és idegroncs”, mivel brutálisan verte a gyermek- és fiatalkorú sportolókat. Széchy tanítványai között több olimpiai és világbajnok volt, Wladáron kívül például Szabó József, Darnyi Tamás, Czene Attila, Hargitay András, Rózsa Norbert és Verrasztó Zoltán.

 

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid aranyérmes az ibizai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.04.24. 14:29

Jackl Vivien: megvan a harmadik Eb-szint; Milák Kristóf: 100 pillangón a világ idei legjobbja

Úszás
2026.04.19. 20:19

Milák Kristóf megvédte címét 100 gyorson

Úszás
2026.04.16. 20:45

Úszás: Kokas Fanni bravúrjával kezdődött

Utánpótlássport
2026.04.15. 20:07

Milák Kristóf Márton és Németh mögött – egyelőre

Úszás
2026.04.15. 19:27

Úszás: Milák Kristóf visszatért az ob-n, és a 100 gyors után a 200 pillangó előfutamát is megnyerte – VIDEÓK

Úszás
2026.04.15. 11:44

Rasovszky Kristóf: Irány Los Angeles!

Úszás
2026.04.15. 09:21

Újra nemzetük képviseletében indulhatnak az orosz és fehérorosz úszók a nemzetközi szövetség versenyein

Úszás
2026.04.13. 16:52
Ezek is érdekelhetik