Ötkarikás történetek: Harry Hebner forradalmi hátúszása – még 94 nap a rajtig

Hatalmas versenyt ígért a 100 méteres hátúszás döntője az 1912-es stockholmi olimpián, hiszen Baronyi András előző nyáron felállított világcsúcsát (1:18.8) kétszer is megdöntötték a játékokat megelőzően. Előbb a német Oscar Schiele minimálisan (1:18.4), majd honfitársa, Otto Fahr (1:15.6) alaposan faragott az időből. Ehhez képest Stockholmban a világcsúcs közelében sem járt senki, az említett urak közül pedig egyedül Fahr állhatott dobogóra.

Ő is csak a második fokára.

Jött ugyanis egy Európában nem túl ismert amerikai versenyző, Harry Hebner, aki megújította a hátúszást. Addig tulajdonképpen hanyatt fekvő mellúszást végeztek az úszók ebben a versenyszámban, azaz karjaik egyszerre nyúltak hátra, lábaik pedig békatempóval mozogtak – mai szemmel nyilván megmosolyogtató látvány lehetett, de 1912-ben még Harry Hebneren ámult mindenki, aki váltott kar- és taposó lábmunkával úszott. Mint manapság mindenki.

Mire eljutottunk a döntőig, Schiele már versenyben sem volt, rég kizárták az első előfutamban. Ott volt viszont világcsúcstartó honfitársa, Fahr, aki kiválóan kezdett, majd azt látta, hogy gyakorlatilag esélye sincs. Hebner a fejét végig a víz felett tartva haladt, végig kontrollálva a versenyt, és csak arra figyelt, hogy a többiek előtt maradjon. A célba 1:21.2-es idővel csapott, 1.2 másodpercet verve Fahrra, de a korabeli beszámolók szerint egyáltalán nem erőlködött, és ha jobban kellett volna igyekeznie, akkor jobb idővel győz. Zárójeles megjegyzés, a harmadik a – változatosság kedvéért – német Paul Kellner lett, Baronyi negyedikként ért be.

Hebner úszása nagy vitákat váltott ki, sokak szerint ugyanis szabálytalan volt, de a versenybíróság végül szabályosnak ítélte ezt a technikát, és ezzel a stockholmi olimpián a hátúszás fejlődése gyökeres fordulatot vett.

Hebner odahaza egyeduralkodó volt, hét egymást követő alkalommal nyerte meg az amerikai hátúszó országos bajnoki címet, és összesen 35 országos bajnoki címet nyert különböző úszóversenyeken. 1968-ban beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába, majd 1980-ban az Amerikai Vízilabda Hírességek Csarnokába, ugyanis pólózott is. Méghozzá nem rosszul, az 1920-as antwerpeni olimpián tagja volt a negyedik helyezett amerikai válogatottnak.

Ez azonban már egy másik történet.