Vizes vb: Szingapúrban lesz a 2025-ös világbajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.09. 13:09
null
A Duna Arénában kétszer rendeztek világbajnokságot az elmúlt években (Fotó: Dömötör Csaba)
Címkék
Szingapúr lesz a házigazdája a 2025-ös vizes világbajnokságnak a világszövetség (World Aquatics) csütörtöki bejelentése szerint.

Huszain al-Muszallam, a WA elnöke kiemelte, Szingapúrban minden adva van a vb-rendezéshez.

„Világszínvonalú létesítmények, bizonyított tapasztalat a legmagasabb szintű világesemények rendezésében és a vizes sportok átfogó megközelítése, amely a közösségitől a profi szintig terjed” – fogalmazott a sportvezető arra utalva, hogy Szingapúr volt világkupa-állomása a hat vizes sportág közül ötnek, emellett rendezett junior-úszó-vb-t is.

Tavaly májusban eredetileg Fukuokában rendezték volna a világbajnokságot, amelyet 2021-ből halasztottak el. Végül a japán város – amely a koronavírus-járvány miatt lépett vissza – az idén lesz házigazda, tavaly Budapest volt a rendező beugróként. Az eredetileg idén novemberre kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztották.

Azzal, hogy Fukuoka és Doha után sorozatban harmadszor is ázsiai helyszíne lesz a vb-nek, al-Muszallam szerint „a kontinens bizonyítja kivételes elkötelezettségét a világ legjobb vizes sportolói felé”.

A 2025-ös vizes világbajnokságon több mint 2500 sportoló vesz majd részt a WA 209 tagországának képviseletében.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik