Vizes vb: Németország is bojkottal fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
2022.03.17. 18:57
null
Jevgenyij Rilov a 200 méteres hátúszás kétszeres címvédője (Fotó: AFP)
Címkék
Németország bojkottálja a június 18-án kezdődő és július 3-ig tartó budapesti vizes világbajnokságot, amennyiben azon indulhatnak – akár semlegesként is – orosz és fehérorosz sportolók – jelentette az MTI.

„Indulásuk még semleges zászló alatt sem jó üzenet. Közvetlenül a nemzetközi szövetséghez fordultunk, és kifejeztük ezt az álláspontunkat” – mondta a Német Úszószövetség elnöke, Marco Troll, aki helyteleníti, hogy a FINA – ellentétben a legtöbb sportági szövetséggel – nem zárta ki versenyeiről az oroszokat, miután országuk háborút indított Ukrajna ellen.

Ehelyett úgy döntött, hogy – hasonlóan a háborúhoz segítséget nyújtó fehéroroszokhoz – indulhatnak a magyar fővárosban is, de a nemzeti zászlójukat nem használhatják. Nem a német szövetség az első, amely bojkottal fenyeget, ugyanis kedden Svájc jelezte, hogy nem vesz részt az eseményen, amennyiben azon indulhatnak orosz és fehérorosz sportolók.

A FINA a múlt héten azt közölte, hogy ellenzi a kollektív büntetést, és ebben a sportolói bizottság is támogatta, „meggyőző többséggel”.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
8 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
11 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
11 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
18 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23
Ezek is érdekelhetik