Úszás: Sajnos ki kell mondani, Tokióban aranyesélyes vagyok – Milák

– Bírja még a sok kérdést, hogy mindenki a fantasztikus világcsúcsáról faggatja?
– Még igen, de tény, kevés eredeti kérdést kaptam az elmúlt hetekben… Persze értem, hogy vannak alapkérdések, csak ha ezt sokszor ismételgetik, nekem pedig ezekre mindig felelnem kell, az egy idő után fárasztó és unalmas lesz.

– Ráadásul így kevésbé tud kikapcsolni – folyton emlékeztetik kvangdzsui szárnyalására. Tényleg, felfogta már, mit ért el Dél-Koreában?
– Nem foglalkozom túlságosan sokat ezzel a hétköznapok során, inkább próbálom megélni és átélni azokat az új helyzeteket, élményeket, amelyeket a világbajnoki győzelem és a világrekord hozott és hoz magával, és ezt úgy, hogy ne jelentsen terhet nekem. Igyekszem minél komfortosabban érezni magam egy-egy szereplés során, és dolgozom azon is, hogy ne érezzem magam kellemetlenül akkor sem, amikor esetleg olyankor állítanak meg vagy keresnek meg, amikor nem vagyok erre ráhangolódva.

– Ezt a helyzetet, állapotot is meg kell tanulni kezelni?
– Igen. Embere válogatja, ki hogyan kezeli – én próbálom kihozni belőle a maximumot. Az is emberfüggő, ki mikor dolgoz fel egy-egy élményt. Én felfogtam már, mit is értem el a vébén.

– Azt azért leszögezhetjük, hogy nem mindig könnyű önnel. Például ha nincs jó kedve, ha fáradt, ha máshol jár gondolatban.
– Nem hiszem, hogy túl nagy lenne a különbség a jó- és a rosszkedvű Milák Kristóf között. Egyébként meg ilyen vagyok – szerintem könnyű eset. Ha abban a környezetben, ahol éppen vagyok, megvan az a minimumszint, amit jónak érzek és találok, akkor legalábbis könnyű eset vagyok.

– Kitalálta már, hogyan fog csak önmagára és az edzésekre fókuszálni a következő hónapokban?
– Kicsit irányítanom kell a médiát, össze kell rendeznem a sok kérdést és a sok újságírót, valamivel rendezettebbé kell tennem a mostani káoszt, és szeretném azt is elérni, hogy ne tegyék fel hatvannyolcadjára is ugyanazt a kérdést. Emellett nem szabad elapróznom magamat, meg kell válogatnom, mikor és kinek nyilatkozom.

– Közeledik az olimpia: azt, hogy aranyesélyes kétszáz pillangón, sokan ki fogják mondani. Mi több, mindenki ezt fogja mondogatni, ez ellen nemigen tud tenni.
– Valóban. Azt sajnos ki kell mondani, hogy a tokiói olimpián aranyesélyes vagyok.

– Sajnos…?
– Elfogadom, hogy így van, de nem szeretem mondogatni. Nem az a dolgom, hogy járjon a szám. Nem az a feladatom, hogy azt hajtogassam, így úszom, meg úgy úszom. Úszom, ahogy úszom, edzek, ahogy edzek, a végeredmény úgyis mindent megmutat.

– A tervek szerint augusztus huszonegyedikén elkezdődött a felkészülése – valóban elkezdődött?
– Igen. Már újra úszom. Borzasztóan fájt az újrakezdés, de ez ilyen… Vissza kellett állnom, hiszen valamivel több, mint egy hónapom van az első versenyemig, a budapesti vk-viadalig, amelyen már szeretnék ismét jól úszni.

– Az olimpiáig hátralévő hónapokat egyben nézi, vagy inkább szakaszokban gondolkozik?
– Hagyjuk még Tokiót! Az őszi hónapokban még semmiképp sem szeretnék ráfeszülni az olimpiára, szeretném jól érezni magam a versenyeken és szeretnék más számokra, más úszásnemekre is készülni. Például a gyorsra, és szeretnék az edzéseken is sokat gyorson úszni, nem pedig állandóan azt az „idióta” kétszáz pillangót tolni… Eleget készültem már arra.

– Megutálta?
– Azt azért nem, csak nincs kedvem azt úszni még egy darabig. Kicsit elegem van belőle, és nem érzem szükségét annak, hogy orrba-szájba ezt az úszásnemet gyakoroljam a következő hetekben, hónapokban.

– Kvangdzsui győzelmét követően érkezett valahonnan olyan gratuláló üzenet, amelyre nem számított, amely meglepte?
– Az ismeretlen rajongók nagyon szépeket írtak nekem, benne olyan mondatokkal, hogy ááá…, szóval, ezek nagyon meghatottak. Persze tudom, erre a kérdésre amúgy azt kellett volna mondanom, hogy Michael Phelps gratulációja esett nagyon jól. De volt rajta kívül még jó néhány olyan privát üzenet is, amelyeket nagyszerű érzés volt elolvasni.

– Milyen érzés látni a szövetségi kapitány mosolygós arcát? Sós Csaba már tavaly kijelentette, hogy képes a világcsúcsra kétszáz pillangón.
– Jaj, hányszor mondta el ezt nekem a vébén és azóta is! És mindig hozzáteszi, hogy lám, neki lett igaza. Nagyon büszke magára, egyébként lehet is, hiszen ő tényleg megmondta előre. Az emberek egy része nem tudja, amit én már régóta igen: Csaba bának mindig igaza van.

– Bár még nem akar Tokióval foglalkozni, azt már tudja, hogy a kétszáz pillangó mellett mely számokon akar úszni az olimpián?
– Még meg sem néztem az olimpiai programot… Az alapján fogok ugyanis készülni. A kétszáz pillangó áll a középpontban, ehhez igazítom a többi számot. Az pedig, hogy melyek lesznek ezek, év közben derül ki.