Úszó Eb: negyedikek lettünk az 5 km-es csapatversenyben

KOVÁCS ERIKA (BERLIN)KOVÁCS ERIKA (BERLIN)
2014.08.16. 11:51
null
Gyurta Gergely, Rákos Patrik (felül), Risztov Éva, mellette edzője, Kovács Rita, valamint Kovácshegyi Ferenc, Gyurta Gergely edzője (alul), amint a rajt előtt nem sokkal a férfi 10 kilométeres verseny összefoglalóját figyelik a kivetítőn (Fotók: Kovács Erika)
Negyedik helyen végzett a Gyurta Gergely, Rákos Patrik, Risztov Éva összetételű trió a berlini úszó Eb 5 kilométeres csapatversenyében.

A bosszankodásé lett a főszerep szombaton Grünauban, a berlini Európa-bajnokság negyedik napján.

Noha előzetesen Kovácshegyi Ferenc edző azt mondta, reálisan a negyedik helyet szerezheti meg az öt kilométeres csapatverseny során a Gyurta Gergely, Rákos Patrik, Risztov Éva összetételű trió, mégis a fejét csóválta és idegesen nézett szét, amikor megszületett a végeredmény.

Risztov Éva, Gyurta Gergely és Rákos Patrik útban a rajthoz
Risztov Éva, Gyurta Gergely és Rákos Patrik útban a rajthoz

Magyarország a negyedik helyen végzett. Csakhogy amíg idáig eljutottak a mieink...

EZ TÖRTÉNT MÉG SZOMBATON
Tizenegyedik a magyar műúszó csapat
Orosz arany a műúszók páros programjában

A kilenc csapatból álló mezőnyben a magyarokat másodikként indították, s rövidesen meg is előzték az előttük rajtoló oroszokat, innen már csak a tempót diktálhatták. Az első kör végén a mieink ötödikek voltak, a második kört azonban úgy megtolták, hogy...

Hogy Risztov Éva teljesen kiúszta magát, s kellett jó néhány perc, hogy meg tudjon szólalni. Az első körben még 14.2 másodperccel előttünk járó németek előnye 1.2 másodpercre olvadt. Ez az 1.2 másodperc volt az, amely a mieinket megfosztotta a dobogótól.

GYURTA GERGELY: NEM HISZEM EL

Gyurta Gergely: – Nem hiszem el… Ilyen kevéssel kikapni… Bosszantó, nem is kicsit. A taktikánk az volt, hogy a második kört jobban megnyomjuk, de sokat segített volna, ha van még előttünk csapat, amelyre felúszhatunk.

Rákos Patrik: – Nem volt könnyű menet. Végig Gegét és Évit figyeltem, hiszen én úsztam középen, tudnom kellett, hogy Évi mennyire bírja, ugyanakkor meg mennem is kellett Gegére. Sajnálom, hogy ilyen kevéssel maradtunk le a bronzéremről.

Risztov Éva: – Csalódott vagyok, nem is kicsit. Nagyon kiúsztam magam, és az az igazság, hogy nem is vagyok ahhoz hozzászokva, hogy lábvízen ússzak. Ha a jövőben komolyan gondoljuk ezt a versenyszámot, év közben is kell együtt edzenünk, s nem csak a verseny előtti napon kell ezt kipróbálni. Bosszantó ennyivel lecsúszni a dobogóról.


ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, BERLIN

CSAPATVERSENY (5 KM)
1. Hollandia 55:47.8
2. Görögország 56:05.5
3. Németország 56:14.8
4. Magyarország (Gyurta Gergely, Rákos Patrik, Risztov Éva) 56:16.0

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2026.09.01. 00:09

Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

Úszás
2026.08.19. 11:47

Kós Hubert: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2026.08.18. 11:02

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
2026.08.15. 11:30

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
2026.08.14. 12:28

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
2026.08.12. 20:46

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
2026.08.12. 11:32

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26