Műúszás: ismét Haranghy Csaba lett a szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
2014.01.11. 17:27
A műúszók egykori vezetője, Haranghy Csaba lett a szövetség új elnöke. A Fővárosi Vízművek vezérigazgatóját ellenszavazat nélkül választották meg a Magyar Szinkronúszó-szövetség első emberének.

A szombati beszámoló szerint a Komjádi Uszodában lezajlott rendkívüli közgyűlésen a hivatalos ügyben távollévő Haranghyt – aki egyszer már, a 2000-es évek közepén betöltötte ezt a pozíciót – Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke ajánlotta a szinkronúszó-szövetség tagjainak. A MÚSZ első embere hangsúlyozta, hogy különös tekintettel a 2021. évi budapesti világbajnokságra az úszók, vízilabdázók és a nyílt vízi úszók mellett a magyar műugróknak és a honi műúszóknak is fel kell kapaszkodniuk az élvonalba.

Bár a vízi sportágak szakszövetségei önállóak, a hazai világbajnokság, annak közös szervezőbizottsága megköveteli a szoros együttműködést – olvasható a közleményben.

Bár a vízi sportágak szakszövetségei önállóak, a hazai világbajnokság, annak közös szervezőbizottsága megköveteli a szoros együttműködést – olvasható a közleményben.

Legfrissebb hírek

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
11 órája

Vizes Eb: orosz csapatarany a műúszók akrobatikus számában

Úszás
2026.08.05. 16:11

Spanyol siker a női műúszók egyéni technikai számában

Úszás
2026.08.04. 21:40

Spanyol siker a női műúszók egyéni technikai versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:24

Vizes Eb: fehérorosz aranyérem a női műúszók szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 11:00

Vizes Eb: alig fél pont döntött a szinkronúszók vegyes páros számában

Úszás
2026.08.02. 19:54

Vizes Eb: brit és görög sikerek szombaton Párizsban

Úszás
2026.08.01. 21:49

Vizes Eb: görög elsőség a műúszók páros technikai számában

Egyéb egyéni
2026.07.31. 20:21