Vizes vb 2021: Magyarország esélyes a rendezésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 14:18
Magyarországnak reális esélye van arra, hogy otthont adjon a 2021-es vizes világbajnokságnak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke szerint.

„Teljesen biztosak persze nem lehetünk benne, de okkal bizakodhatunk" – fogalmazott Gyárfás Tamás azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet kedden tartottak a leendő vb szervezőbizottságának vezetői a honi média képviselőivel.

Gyárfás elárulta, hogy a sportdiplomáciai lépések sorában újabb fontos állomás következik: a LEN, az európai szövetség olasz elnöke, Paolo Barelli után május végén a világszövetség, az úszást, a vízilabdát, a műúszást, a műugrást és a hosszútávúszást is összefogó FINA első embere, az argentin Julio Maglione is Budapestre látogat, ahol fogadja őt Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő elvállalta a magyar pályázati bizottság vezetését, s ott lesz a barcelonai vb kezdetén, július 19-én tartandó FINA-prezentáción is, ahol győztest hirdetnek. Magyarország – jelesül Budapest és a nyílt vízi úszás színhelyének jelölt Balatonfüred – három riválissal küzd meg: Dél-Koreával, Azerbajdzsánnal és az Egyesült Arab Emírségekkel.

Gyárfás Tamás a keddi összejövetelen úgy foglalta össze mondandója lényegét, hogy meg kell nyerni a FINA-szavazást, s ha a miénk a 2021-es világbajnokság, akkor lesz új uszoda is hozzá Budapesten. Hozzáfűzte, hogy ha Magyarország lesz a nyolc esztendő múlva esedékes vb rendezője, akkor „pályázunk a 2017-es junior-vb-re is, ezt jeleztük a FINA-nak, és ha e törekvésünk is sikerrel jár, a magyar utánpótlás is lendületet kaphat".

Ehhez kapcsolódva a vb-pályázatot összefogó Nemzeti Sportközpontok vezetője, Vígh László kormánybiztos elmondta, hogy a már elkészült terv szerint a Duna partján, a Dagály uszoda területén épülhet fel az új uszodakomplexum. Ebben minden szükséges létesítmény helyet kap, így ugrótorony és edzőmedence is, a komplexum pedig 2017-re készülhet el ötezres nézőtérrel, amely adott esetben, ideiglenes tribünnel 18-20 ezresre bővíthető.

Szabó Tünde MÚSZ-főtitkár a június 22-én esedékes eseményről, a Magyar Úszás Napjáról beszélt, hangsúlyozva, hogy ekkor Európa-kupa-viadal is lesz, többek között a londoni olimpiai bajnok Risztov Éva részvételével, továbbá országos bajnokság 10 kilométeren és olimpiai úszófesztivál – válogatott úszók, vízilabdázók, egykori és jelenlegi kiváló versenyzők közreműködésével.

 

Legfrissebb hírek

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
13 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.29. 11:42
Ezek is érdekelhetik