Vizes vb: Orbán Viktor átadta a 2021-es magyar pályázatot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.27. 10:39
Orbán Viktor miniszterelnök – Simicskó István sportot felügyelő államtitkár és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke társaságában – a Parlamentben átadta Cornel Marculescunak, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ügyvezető igazgatójának a 2021. évi úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó és nyílt vízi világbajnokság díszes kivitelű pályázati dokumentumát.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda és a MÚSZ szerdai közös sajtóközleménye szerint a „rendkívül pozitív légkörű megbeszélésen” a FINA-vezető nagyra értékelte a magyarok kandidálását, valamint azt, hogy a kormányzat ennyire elkötelezett az esemény iránt. A találkozó végén Marculescu a FINA elismerését kifejező emlékplakettet adott át a miniszterelnöknek.

Gyárfás Tamás – a kormánygarancia birtokában – február végén jelezte a nemzetközi szövetségnek: Magyarország hivatalosan pályázik a nyolc év múlva esedékes vb-re. Március elején Orbán Viktor Budapesten fogadta Paolo Barellit, a FINA főtitkárát, aki egyben az európai szövetség (LEN) elnöke is, és a megbeszélésen az olasz sportdiplomata kifejezésre juttatta: nagy tisztelője a magyar úszó- és vízilabdasportnak, s támogatja a 2021-es világbajnokság magyarországi megrendezését.

A döntést július 19-én, a barcelonai vb nyitónapján titkos szavazással hozza meg a FINA 22 tagú végrehajtó bizottsága, amelynek tagja a magyar szövetség elnöke is. A vendéglátói tisztre Magyarország mellett Dél-Korea, Japán, Kína és az Egyesült Arab Emírségek is pályázik.

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2 órája

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Gulyás Lászlót

Egyéb egyéni
7 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
9 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
11 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
12 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
19 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52
Ezek is érdekelhetik