NS: Risztov az NS bajnoka; Balotelli Valkón; Dombi, az ikon - szombat

2012.12.28. 23:10
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:
A Nemzeti Sport-csoport – mint rendesen – megszavaztatta a Nemzeti Sport Online olvasóit, hogy 2012-ben kit jutalmazna közönségdíjjal. A voksoláson Risztov Éva, London bajnoka fölényesen győzött: az úszó pénteken szerkesztőségünkben vette át az elismerést, s válaszolt lapunk, valamint interneten érdeklődő Olvasóink kérdéseire. Minden, ami Risztov: szombaton az NS-ben!

Az egykor szebb napokat látott, még két évvel ezelőtt is a Bajnokok Ligájában vitézkedő futballklub, az Auxerre a bennmaradásért harcol – a francia másodosztályban. Nemrégiben a teljes szakmai stábot menesztették, a kármentésben honfitársunkra is fontos feladatot bíztak – a Marseille-jel játékosként BL-t nyerő Bernard Casoni vezetőedző mellett Farkas Attila lett a kapusok trénere. A „legauxerre-ibb magyar", ahogyan a klub honlapja fogalmazott. De ki ez a magyar férfi? Hogy került ki? Mennyire nehéz Burcsa Győző és Kovács Kálmán öröksége? A pazar karrierív részletei a szombati Nemzeti Sportban!

Elmúlt hetven, de aki látta annak idején a pályán (és környékén), ma is egyből megismeri. Jól tartja magát – mondják Göröcsről, akit csak a hivatalos iratok ismernek Jánosként, Titinek hívja mindenki. Ismerősök és idegenek egyaránt, ahogy az természetes egy legendánál. Főként, ha a magyar futball egyik aranykorában szerzett nevet magának. S hogy mit keresett nála a belügyminiszter-helyettes egy üveg pálinkával? Unta-e a diót? S miért nem lett jobb az erőnlétük annál, mint amilyen lehetett volna? Interjú a korszakos zsenivel a szombati NS-ben!

A Loki ikonja, legendája, klubrekordere, és még órákig lehetne sorolni: Dombi Tibor, mindenki „dombitibije" beírta magát a debreceni egyesület históriáskönyvébe. Története azonban még (messze) nem ért véget: a szélső fél évvel meghosszabbította az esztendő végén lejáró szerződését. Ám nem csak emiatt szerepel a Nemzeti Sportban: Magánszektor című új rovatunk vendége is. Kulisszatitkok a magánemberről, avagy így él Dombi Tibor – keresse a szombati NS-t!

Mit keres Mario Balotelli Valkón? Megdöbbentő részletek a szombati Nemzeti Sportban!

Benedek Tibor, Gyöngyösi András, Vincze Balázs: e három szakember pályázott a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Benedek és Vincze kandidálása nem okozott hökkenetet, Gyöngyösié – talán – igen. Hogy miért is jelentkezett „Tojás"? Az érintett elmondja a szombati NS-ben!

Legfrissebb hírek

Risztov Éva: Anyukám feláldozta értem az életét

Úszás
2026.03.08. 11:06

Fontos meccs vár az MTK-ra a nőnapon; visszavághatunk Dániának

E-újság
2026.03.08. 00:38

A Retro Rádió reggeli műsorába „igazolt” Risztov Éva, távozik a Nemzeti Sportrádióból

Egyéb egyéni
2026.02.16. 17:11

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

A pince magányában – Kő András publicisztikája

Vízilabda
2025.12.15. 23:30

Még Vincze Balázst is meglepték az UVSE fiataljai

Vízilabda
2025.09.01. 08:43

Ne hidd, hogy nem vagy képes rá! – Risztov Éva 40 éves

Képes Sport
2025.08.30. 07:06

„Ott akartam lenni a márványtáblán” – Varga Tamás ötvenéves

Vízilabda
2025.07.14. 16:35
Ezek is érdekelhetik