A Retro Rádió reggeli műsorába „igazolt” Risztov Éva, távozik a Nemzeti Sportrádióból

M. B.M. B.
2026.02.16. 17:11
null
Risztov Éva, itt még a Nemzeti Sportrádió mikrofonja mögött (Fotó: Török Attila)
A nyílt vízi úszásban olimpiai bajnok Risztov Éva veszi át a távozó Lovász László helyét a Retro Rádió reggeli műsorában, így távozik a Nemzeti Sportrádiótól – számolt be az egyik legnépszerűbb hazai reggeli rádióműsort vezető Bochkor Gábor bejelentésére hivatkozva a Bors.

A 2012-es londoni olimpián 10 kilométeren aranyérmes, az elmúlt időszakban a Nemzeti Sportrádió reggeli műsorát vezető Risztov Éva a Borsnak elmondta, meglepte Bochkor Gábor felkérése, de nem ijedt meg a feladattól, mert jól ismeri leendő kollégáját.

„Amikor felkértek, hogy vezessek reggeli műsort a Nemzeti Sportrádióban, Gábort hívtam fel azzal, hogy szerinte alkalmas lehetek-e a feladatra. Ő azt válaszolta, hogy aki le tud úszni tíz kilométert úgy, hogy olimpiai aranyérmet szerez, az előtt nem lehet akadály egy reggeli rádióműsor sem. Persze azután is sokszor beszélgettünk erről a területről és ő mindig készségesen segített” – fogalmazott Risztov Éva, aki a rádiózás mellett a Gyarmati Dezső Uszodában úszóiskolát vezet.

Risztov Éva úgy véli, képes lesz megbirkózni Bochkor Gábor személyiségével.

„Nyolcmilliárd ember közül én akartam a Föld legjobbja lenni valamiben és ez összejött. Nem hiszem, hogy ne tudnék pariban lenni Bochkor Gábor egójával. Egyébként az én egóm is köszöni szépen, nagyon rendben van. Készen áll a jó értelemben vett harcra és arra is, hogy az általam elképzelt misszió szolgálatába álljon. Ez a misszió pedig annyi, hogy ebben a nehéz világban, mosolyt csalhassak a velünk ébredő hallgatók arcára” – mondta.

 

Legfrissebb hírek

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:45

Leimeter Dóra: Éremért utazunk a BL négyes döntőjére

Vízilabda
2026.05.19. 09:57

Menedzsere szerint még közelebb kerülhet a szűk elithez Varga Barnabás

Légiósok
2026.05.12. 12:28

Csalással „teljesített” szintidők az atlantai olimpia előtti fantomversenyen

Úszás
2026.05.10. 10:31

Tóth Balázs: Fontos, hogy magamnak tudjak elszámolni a teljesítményemmel

Légiósok
2026.05.08. 18:16

Cselgáncs: négyen pályáznak a szövetség elnöki tisztségére

Egyéb egyéni
2026.05.06. 09:06

Pitz András: Az utánpótlásképzésben elsősorban pedagógusokra van szükség

Kézilabda
2026.05.05. 09:38

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
2026.04.28. 20:24
Ezek is érdekelhetik