Átszervezett kerettel utazik a női válogatott a lipcsei torna Eb-re

Vágólapra másolva!
2025.05.16. 14:52
null
Székely Zója (Fotó:
A magyar női tornászválogatott átszervezett kerettel utazik a május 26-án kezdődő lipcsei Európa-bajnokságra.

A hazai szövetség pénteki tájékoztatása szerint Majer Gréta és Székely Zója egyéni összetettben – vagyis mind a négy szeren – indul, Péter Sára ugrásban és talajon, Czifra Bettina Lili ugrásban, felemáskorláton és gerendán szerepel. Makai Lilla pedig felemáskorláton, gerendán és talajon versenyez.

A kontinensbajnokságra május 26. és 31. között kerül sor Lipcsében.

„Ez a csapat egy sérüléshullám utáni, átszervezett keret, amelyben komoly szakmai munka és döntések eredményeként alakult ki a végleges névsor” – mondta Draskóczy Imre szövetségi kapitány.

Hozzátette: legfőbb céljuk, hogy a versenyzők hiba nélkül mutassák be gyakorlataikat, és ne rajtuk múljon a jó szereplés.

„Bízom benne, hogy a lányok meg tudják valósítani mindazt, amit az edzéseken felépítettek” – folytatta.

A klasszikus csapat- és egyéni versenyszámok mellett újdonságként idén először rendeznek vegyes csapatversenyt, amelyben a legjobb magyar női és férfi egyéni összetett versenyző közösen alkot egy csapatot, és vehet részt a legjobb 16 európai páros fináléjában.

 

Legfrissebb hírek

Végleges a magyar férfi és női keret a torna-vb-re

Torna
Tegnap, 10:46

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Torna: megvan a női vb-csapat

Torna
2025.09.28. 18:38

A magyar tornászok szombati szombathelyi termése: egy arany és két ezüst

Torna
2025.09.27. 19:19

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: Szombathelyen dől el, kik indulhatnak a vb-n

Torna
2025.09.25. 19:05

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26
Ezek is érdekelhetik