Tokió 2020: nem utazhattak el a doppinggyanús orosz sportolók

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 12:40
null
Néhány orosz sportoló Tokióba utazását az utolsó pillanatban lehetetlenítették el (Fotó: Mirkó István)
Néhány doppinggyanús orosz sportolót nem engedtek elutazni a pénteken rajtoló tokiói nyári olimpiára – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) pénteki közlése szerint a 2015-ben leállított moszkvai laboratóriumból összegyűjtött bizonyítékok alapján akadályozták meg a gyanús sportolók elutazását Tokióba.

A 335 fős orosz küldöttség tagjai a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tavaly decemberi határozata értelmében az olimpián nem indulhatnak országuk zászlaja alatt, és himnuszukat sem játszhatják le a győztesek tiszteletére. Emellett ruházatukon nem viselhetik az Oroszország (RUS) feliratot, csapatuk az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) név alatt szerepel.

A szankciók hátterében az áll, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) korábbi vizsgálata állami szintű orosz doppingolást állapított meg, illetve a moszkvai doppingellenőrző laboratórium működésében súlyos visszaéléseket tapasztalt. Ezért a WADA 2019 decemberében az orosz sportolók négyéves eltiltásáról döntött, ezt csökkentette a felére a CAS a múlt év végén.

Az orosz himnusz helyett az olimpiai eredményhirdetéskor Pjotr Csajkovszkij 1. számú zongoraversenyének egyik részlete hangozhat fel. A NOB – az orosz sportvezetés javaslatát elfogadva – áprilisban járult hozzá, hogy a világhírű zenemű helyettesítheti az orosz himnuszt orosz arany esetén.

Legfrissebb hírek

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Elárverezték Ryan Lochte három olimpiai aranyérmét, amelyet váltóban nyert

Úszás
2026.01.05. 19:42

Milánó 2026 : az amerikai hokicsapat tagjai keresik a legtöbbet

Jégkorong
2026.01.03. 18:16

Kirsty Coventry: Gőzerővel zajlik a „felkészülés a jövőre” konzultáció

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:40

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2025.12.25. 17:41

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31
Ezek is érdekelhetik