Tokió 2020: két pohár bor Nagy Tímeával az olimpiai világnapon

2021.06.22. 19:44
null
A meghívott vendég Nagy Tímea lesz (Fotó: Tunbász Hédi, arhcív)
Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok, Európa-bajnok párbajtőrvívó lesz június 23-án este 19 órától a budapesti Scruton Közösségi Tér „Két pohár bor” c. beszélgetéssorozatának első vendége – hívták fel a figyelmet a szervezők a Facebookon.

 

A rendezők az esemény Facebook-leírásában azt írják: „hónapról-hónapra izgalmas, a hivatásukban kiemelkedő és meghatározó személyiségeket” szeretnének meghívni egy-egy „kötetlen beszélgetésre”, akik „néhány pohár bor mellett mesélnek életükről, hivatásukról és kihívásaikról.”

A beszélgetések sokszínűségéről „fiatal házigazdáink gondoskodnak” – teszik hozzá.

Az első vendég június 23-án 19 órától a kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok, Európa-bajnok párbajtőrvívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke, Nagy Tímea lesz, aki az est során mesél majd az őt ért hihetetlen sikerekről és a kihívásokról, a magyar sport helyzetéről, a járvány okozta nehézségekről, valamint a tokiói olimpiáról is.

A rendezvény helyszíne a 1054 Budapest, Zoltán utca 10. alatt található Scruton Közösségi Tér lesz – a belépés ingyenes, a bejáratnál a koronavírus elleni védettség igazolása szükséges.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
9 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Szegeden is bemutatkozik a Halhatatatlan Magyar Sportolók Egyesületének iskolai motivációs programja

Egyéb egyéni
2026.09.17. 17:21

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53