Paralimpia: Amarilla üzeni Amynek, vele készült az első bajnok-selfie

2021.09.09. 09:10
Mi a közös Ekler Lucában és Veres Amarillában? Nos, mind a ketten történelmet írtak a tokiói paralimpián. Sportágukban mind a ketten az első nők, akik aranyérmet nyertek magyar színekben, előbbi távolugrásban, utóbbi párbajtőrvívásban. És persze mind a ketten példaképek lettek – erről árulkodnak a hozzájuk érkezett, megszámlálhatatlan mennyiségű üzenetek. 

„Még mindig nem jutottam az üzenetek végére, mert válaszolok ötre és érkezik tizenöt másik. De rajta vagyok, hogy mindenkinek válaszoljak. Az a túláradó öröm és hála, amit kapok azóta, hogy paralimpiai bajnok lettem, egyszerűen felfoghatatlan. Apropó, még indulás előtt fotózkodtam a reptéren egy kislánnyal, akit Amynek hívnak. Akkor még nem tudta, hogy én bajnok leszek, úgyhogy üzenem neki: köszönöm az első bajnok-szelfim!” – mondta Veres Amarilla az NSO Tv-neka paralimpikonok itthoni ünnepélyes fogadása után.

Videónkból kiderül, hogy a párbajtőrvívónak sikerült-e már feldolgoznia, megélnie, amit véghez vitt Tokióban. A távolugrásban világcsúccsal győzedelmeskedő Ekler Luca pedig kifejti, hogy miért olyan ez az egész, mintha egy álomból ébredt volna, s azt is elárulja, milyen ünneplésre vágyik otthon, Szombathelyen.

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Olimpiai bronzérmes és paralimpiai bajnok is szerepel a négy év után visszatérő Exatlonban

Egyéb egyéni
2026.03.06. 12:21

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
2026.02.06. 09:00

Nemzeti Sport Gála: Ekler Luca lett az év fogyatékos női sportolója

Egyéb egyéni
2026.01.12. 20:59

Hajrá, Tete! – dokumentumfilm készült a paralimpiai bajnok úszóról, Illés Fanniról

Úszás
2025.11.08. 10:30

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Ekler Luca: Igazi türelemjáték volt ez a szezon

Atlétika
2025.10.08. 09:06
Ezek is érdekelhetik