Tokió 2020: a hőség és a rövid pihenőidő is zavarja Medvegyevet

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.24. 19:50
null
Medvegyev változtatna a versenykörülményeken (Fotó: AFP)
A hőség és a kétharmadára csökkentett pihenőidő is zavarja az orosz Danyiil Medvegyevet, a tokiói olimpia férfi tenisztornájának második kiemeltjét.

 

„Az a tény, hogy csak egy percünk van a gémek között, vicc! Azt hiszem, ha megkérdeznénk mondjuk kétszáz teniszezőt a mezőnyből, 195 azt mondaná, hogy vicc ez az egy perc, és ugyanúgy másfél percnek kellene lennie, mint az ATP-tornákon” – nyilatkozta az ausztrál nyílt bajnokság idei döntőse, Danyiil Medvegyev, aki első tokiói meccsén két szoros szettben búcsúztatta a kazah Alekszandr Bublikot.

Medvegyev hozzátette, tűzött a nap és hihetetlen forróság volt a 12 óra után kezdődött mérkőzésen, ezért azt javasolta, hogy minden játéknap 18 órakor rajtoljon, mint néhány más versenyen, például Mexikóban.

„Ennyit tudtam tenni, bár nem hiszem, hogy a torna közben változtatnának. De ez az olimpia, ahol az érmekért küzdünk, és nem azért vagyunk itt, hogy siránkozzunk a hőség miatt” – mondta.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
8 órája

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
Tegnap, 7:24

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34
Ezek is érdekelhetik