Tokio 2020: Barty indul, Halep és Wawrinka visszalépett

Vágólapra másolva!
2021.06.29. 09:30
null
Ashleigh Barty indul Tokióban (Fotó: AFP)
A világelső Ashleigh Barty indul, a kétszeres Grand Slam-bajnok Simona Halep viszont nem vesz részt a tokiói olimpia női tenisztornáján.

Az ausztrál szövetség kedden közölte, hogy a 2019-ben Roland Garros-győztes Barty vezeti az ország 11 fős teniszválogatottját az ötkarikás játékokon. A 25 éves játékos párosban gyermekkori barátnőjével, Storm Sandersszel szerepel majd.

A korábbi US Open-bajnok Samantha Stosur egyesben és párosban is pályára lép ötödik olimpiáján, míg a férfiak közül Nick Kyrgios, Alex de Minaur és John Millman is helyet kapott a küldöttségben.

A világranglistán harmadik Halep ugyanakkor bejelentette, hogy a wimbledoni bajnokság után, ahol címvédőként indult volna, a tokiói játékoktól is visszalépett.

„Semmi nem hasonlítható ahhoz, ha román színekben játszhatok, de a combsérülésem lassan javul, ezért nem utazhatok Japánba” – tudatta közösségi oldalán.

Korábban a 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williams, továbbá a férfi mezőnyből a 20-szoros GS-bajnok Rafael Nadal, a szintén spanyol Roberto Bautista Agut, a US Open-címvédő osztrák Dominic Thiem és a kanadai Denis Shapovalov jelezte, hogy nem vesz részt az olimpián.

Kedden délben a háromszoros Grand Slam-bajnok Stan Wawrinka is bejelentette, hogy nem indul az olimpián. A 36 éves svájcinak – aki párosban Roger Federerrel olimpiai aranyérmet nyert a 2008-as, pekingi játékokon – az év elején megoperálták a lábfejét, és legutóbbi meccsét márciusban vívta Katarban.

„Tavasszal Stan átesett még egy korrekciós műtéten, és az orvosok szerint százszázalékos állapotban térhet majd vissza. Csalódott, hogy nem képviselheti a hazáját Tokióban, de keményen dolgozik azon, hogy mihamarabb újra a pályán legyen” – áll Wawrinka stábjának közleményében.

Legfrissebb hírek

Mégsem Budapest rendezhette meg az 1960-as olimpiát

Népsport
48 perce

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
23 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia

Egyéb egyéni
2025.06.13. 06:39

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17
Ezek is érdekelhetik