Wimbledon: Nadal szerint nem tisztességes a szabály

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2019.06.29. 18:52
null
Rafael Nadal tiszteli a wimbledoni szabályokat, de... (Fotó: AFP)
A hagyományoknak megfelelően szombaton tartották a wimbledoni médianapot, amelyen Rafael Nadal nyitotta, Novak Djokovics zárta a sort, kettejük között pedig egymásnak adták a kilincset a legnagyobb sztárok.

 

A legfőbb téma a speciális wimbledoni kiemelési rendszer volt: a másik három Grand Slam-tornával ellentétben ugyanis az angoloknál az elmúlt két év füves pályás eredményeit is figyelembe veszik, ami többnyire nem okoz felfordulást, ám az idén a hallei tornagyőzelemnek hála Roger Federer lett a második kiemelt, mert 180-nal több „fűpontja” volt, miközben Rafael Nadal 1325 ponttal áll előtte az ATP rangsorában.

Így aztán a papírforma alapján Federernek kedvezőbb a sorsolása, mert Nadalnak a negyeddöntőig (!) vezető úton várhatóan az ausztrál Nick Kyrgiost, a kanadai Denis Shapovalovot és a horvát Marin Cilicet is le kellene győznie, míg a svájci az előzetes várakozások szerint legfeljebb az olasz Matteo Berrettinitől tarthat, aki a horvát Borna Coric visszalépése után került az ágára. Nagyon nem mindegy...

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg Wimbledonban a férfi egyest?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Tisztelem az itteni szabályokat, de az már más kérdés, hogy tisztességesnek tartom-e... Nem, nem tartom annak” – jelentette ki Nadal, aki rosszul ért földet a szombati edzésén, de állítása szerint nem történt nagy baj.

Más szempontból közelíti meg a kiemelési rendszert Federer. A 20-szoros Grand Slam-torna-győztes szerint a végső győztesnek egyébként is jobbnak kell lennie mindenkinél, a különleges wimbledoni számítással pedig hosszú évek óta mindenki tisztában van.

A Roland Garros óta először volt sajtótájékoztatója Serena Williamsnek, így még egyszer, utoljára megkérdezték tőle, mi történt Párizsban – először úgy tűnt, a vereségét követően az amerikai nem akart várni, amíg véget ér Dominic Thiem sajtótájékoztatója, ezért az osztrákot kis túlzással kidobták a teremből, amit értelemszerűen felháborodva fogadott. Később a szervezők elismerték, ők hibáztak, Williams pedig Londonban is megismételte: nem ő irányította az eseményeket.

„Megkértem a szervezőket, hogy ha foglalt a legnagyobb terem, tartsák meg a sajtótájékoztatóm egy kisebb helyen, de erre nemet mondtak. Aztán felajánlottam, hogy visszamegyek az öltözőbe, és később jövök, de azt felelték, maradjak, kezdhetünk. Nem akartam, hogy Dominic sajtótájékoztatóját befejezzék, mégis én lettem a hibás... De azóta megbeszéltük vele, nincs harag köztünk – árulta el a 37 éves klasszis.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik