Wimbledon: Karolína Plísková másodszor jutott döntőbe GS-tornán

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 18:35
null
Karolína Plísková bejutott a döntőbe Wimbledonban (Fotó: AFP)
Karolína Plísková lesz Ashleigh Barty ellenfele a wimbledoni teniszbajnokság női versenyének szombati fináléjában, mivel az elődöntőben három szettben legyőzte a második kiemelt Arina Szabalenkát.

 

Az első szettben a tizenkettedik gémig kellett várni az első brékre, ekkor Arina Szabalenka elvette Karolína Plísková adogatását, így 7:5-re megnyerte az első játékrészt. A 23 éves fehérorosz versenyző nyolc bréklabdát hárított az első játszmában.

A következő szettben a 29 esztendős cseh teniszező 2:2-nél brékelt, s onnantól nem hibázott. A döntő játszma első gémében Szabalenka nem tudta hozni az adogatását, majd Plísková – az első meccslabdáját kihasználva – 6:4-gyel bemasírozott pályafutása első wimbledoni fináléjába.

A korábbi világelső Plísková másodszor jutott döntőbe Grand Slam-tornán, 2016-ban a US Openen Angelique Kerbertől kapott ki az utolsó meccsen.

A finálé várhatóan szombat délután 15 órakor kezdődik.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Ka. Plísková (cseh, 8.)–Szabalenka (fehérorosz, 2.) 5:7, 6:4, 6:4
KORÁBBAN
Barty (ausztrál, 1.)–Kerber (német, 25.) 6:3, 7:6 (7–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik