US Open: két tinédzser játssza a döntőt a nőknél

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.10. 08:07
null
Emma Raducanu alig tudta elhinni, hogy bejutott a döntőbe (Fotó: AFP)
A 18 éves brit Emma Raducanu és a 19 esztendős kanadai Leylah Fernandez is győzött az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének elődöntőjében.


A két tehetség egyaránt nem kiemeltként menetelt a fináléig, s mindkettejükre jellemző a gyors és pontos játék, mellyel New Yorkban eddig minden ellenfelüket felülmúlták.

A selejtezőből induló, a világranglistán 150. brit Raducanu csütörtökön a 17. kiemelt Marija Szakkarit győzte le két játszmában, annak ellenére simán, hogy riválisa hétszer jutott bréklabdához a meccsen, ám egyet sem tudott közülük kihasználni. Raducanu az open éra kezdete óta az első női játékos, aki a selejtezőből a fináléig menetelt, s a 2004-es wimbledoni torna óta a legfiatalabb Grand Slam-döntős. Raducanu karrierje második GS-viadalán szettet sem veszített eddig.

A rangsorban 73. Fernandez lényegesen nehezebb összecsapáson küzdötte be magát a szombati döntőbe. A kanadai teniszező a második kiemelt Arina Szabalenkával mérkőzött, és három játszmában diadalmaskodott, csaknem két és fél óra játék végén.

A döntő – magyar idő szerint – szombaton 22 órakor kezdődik.

US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Fernandez (kanadai)–Szabalenka (fehérorosz, 2.) 7:6 (7–3), 4:6, 6:4
Raducanu (brit)–Szakkari (görög, 17.) 6:1, 6:4

MTI

Legfrissebb hírek

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
14 órája

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37
Ezek is érdekelhetik