US Open: ez mészárlás volt – S. Williams besétált a döntőbe

Vágólapra másolva!
2018.09.07. 02:33
null
Serena Williamsnek – elmondása szerint – szoknia kellett Sevastova stílusát a meccs elején. Hamar ráérzett a megoldásra... (Fotó: AFP)
A hatszoros US Open-győztes amerikai Serena Williams pályafutása során kilencedik alkalommal jutott be az év utolsó Grand Slam-tornájának a döntőjébe, mivel az elődöntőben lemosta Anastasija Sevastovát a pályáról. Ellenfele a hazai Madison Keyst legyőző Oszaka Naomi lesz.

Pedig a lett lány nem kezdett épp rosszul, hiszen rögvest brékelte a korábbi világelsőt, majd saját adogatását hozva 2:0-s előnyre tett szert.

No, pontosan eddig volt érdekes a meccs, ugyanis ezt követően Serena Williams egymást követő öt játékot nyert meg, így Sevastovának a szettben maradásért kellett adogatnia. Ezt még megtette, de ezt követően már annyi kérdés sem volt, mint előtte: sorozatban hét gémet húzott be, és 67 perc játék alatt 6:3, 6:0-ra nyert.

A szeptember 26-án már a 37. születésnapját ünneplő amerikai klasszis karrierje 31. GS-torna-döntőjére készülhet, eddig 23–7 a mérlege a finálékban.

A másik ágon a japán Oszaka Naomi a hazai Madison Keys ellen sem lassított. A döntőig vezető úton egy 6:2, 6:0-t, egy 6:0, 6:0-t, a negyeddöntőben pedig egy 6:1, 6:1-et is bemutató játékos 1:2-es hátrányánál négy bréklabdát hárítva egyenlített, ettől pedig olyan lendületbe jött, hogy sorozatban hét gémet nyert meg (6:2, 2:0).

Az utolsóban hat fogadóesélyt hagyott kihasználatlanul Keys, aki hiába hozta ezt követően adogatásait, Oszaka 4:3-nál is hárította ellenfele bréklabdáját, 5:4-nél pedig befejezte a meccset (6:2, 6:4). A 20 éves Oszaka az első japán női játékos, aki GS-tornán döntőbe jut.

A meccsen 13 bréklehetőségből 13-at hárított Oszaka. Hogyan sikerült ez neki?

„Csak arra gondoltam, hogy nagyon szeretnék Serenával játszani”
– felelte mosolyogva a japán lány.

És hogy mit üzen Serenának a döntő előtt?



NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 17.)–Sevastova (lett, 19.) 6:3, 6:0
Oszaka (japán, 20.)–Keys (amerikai, 14.) 6:2, 6:4
DÖNTŐ (SZOMBAT)
22.00: S. Williams (amerikai, 17.)–Oszaka (japán, 20.)

NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai) 6:4, 7:6 (7–4)
Barty, Vandeweghe (ausztrál, amerikai, 13.)–Krejcíková, Siniaková (cseh, 1.) 6:4, 7:6 (8–6)
DÖNTŐ (VASÁRNAP)
19.00: Barty, Vandeweghe (ausztrál, amerikai, 13.)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik