US Open: Éreztem, hogy képes vagyok rá – Gálfi Dalma

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 06:43
null
Gálfi Dalma Petra Marticcsal mérkőzik a US Open főtábláján (Fotó: Árvai Károly)
A 23 éves játékos korábban nagy nyomást helyezett magára, de a stábja segítségével képes volt változtatni rajta, jutalmanként kedden Petra Marticcsal mérkőzik a US Open főtábláján.


– A közösségi oldalára feltöltött kép tanúsága szerint Fucsovics Mártonékkal ünnepelték meg a főtáblára jutást. Mi volt a program?

– Elmentünk vacsorázni egy steakhouse-ba, jól éreztük magunkat, beszélgettünk, ettünk egy jót. Nagyon aranyos volt Marci és az edzője, Nagy Zoli, kijöttek szurkolni a meccsemre, nagyon jólesett, hogy ők is támogattak – felelte a 23 éves, a világranglistán 152. helyen álló Gálfi Dalma, aki pénteken életében először jutott be egy Grand Slam-torna első fordulójába.

– Juniorként éppen US Opent nyert, most pedig ott vette sikerrel a selejtezőt. Ez a kedvenc versenye?
– Igen, most már mindenképpen kijelenthetjük, hogy ez. Valójában eddig is ez volt, de így, hogy felnőttben is itt kvalifikáltam először Grand Slam-főtáblára, abszolút favorit.

– Az utóbbi hónapokban mutatott remek játék után egyenes út vezetett idáig?
– Nem mondanám, hogy egyenes. A magyarországi WTA-torna után elmentem egy versenyre, ahol nem volt igazi a formám. A kemény borítás miatt újra össze kellett raknom magam, hiszen más, mint a salak, eleinte nem is éreztem magam komfortosan rajta, szükségem volt egy kis időre, hogy hozzászokjak és megjöjjön az önbizalmam.

– Vesztes szettel kezdte a selejtezőt, a lendület kezdeti hiánya volt az oka, vagy valóban az első körös mérkőzése bizonyult a legnehezebbnek?

– Inkább az volt a baj, hogy nehezen lendültem bele a játékba, időbe telt, amíg hozzászoktam a környezethez, felvettem a ritmust és hazai pályán szereplő amerikai ellen játszani sem a legegyszerűbb. Viszont éppen az ötös pályán ütögettünk, ahol anno a juniorversenyt nyertem, ez is vitt talán egy kicsit előre az elbukott szett után. Össze kellett szednem a játékomat, sikerült, és utána tudtam is tartani azt a szintet.

– Milyen az időjárás, hogy viseli a körülményeket?
– Nagyon meleg van, a második meccsem alatt volt a legmelegebb, az első szettben elértem a holtpontot, hangyányin múlt, hogy nem estem össze. Nem vagyok ehhez hozzászokva, a kemény pálya sajátosságai miatt a 35 fok negyvennek érződik. Minden lehetőséget kihasználtam, jeges törülközővel és kis fúvókával hűtöttem magam a térfélcseréknél.

– Boldogság, megkönnyebbülés, elégtétel a nehezebb időszakokért – melyik érzés a legerősebb most önben?
– Igazából vegyes érzések munkálnak bennem. Éreztem, hogy képes vagyok erre, reméltem, hogy már idén összejön a GS-főtábla. Úgy vágtam neki ennek a US Opennek, hogy beszélgettem edzőimmel, Bastien Fazincanival és Bukta Ágival, akik elmondták, korábban meglehetősen nagy nyomást helyeztem magamra. Arra biztattak, hogy engedjem el, semmi nem történik, ha itt nem sikerül, jön majd a következő lehetőség. Tehát elnyomtam magamban az érzést, ami talán gátolt. Nagyon boldog vagyok egyébként, nem gondolom, hogy ez a maximum, megyünk tovább, és meglátjuk, mi lesz!

– Miben tudott leginkább előrelépni az elmúlt évekhez képest?
– Egyértelműen a mentális fejlődés a legfontosabb, csak a játékommal foglalkozom, ha nem megy annyira, akkor sem bosszankodom miatta, csinálom a dolgomat, bármi történjék a pályán, ez visz előre. Régebben fennakadtam olyasmin, ha nem működött úgy a tenyeresem vagy a szervám, ahogyan kellett volna, most már elfogadom, illetve hozzányúlok valami máshoz, kiegészítem a játékomat.

– Jelenleg teljesen sérülésmentesen versenyez?
– Most azt mondhatom, igen, a hátam is nagyjából rendbe jött. Nem állítom, hogy teljesen fájdalommentes az állapotom, de olyan sosem lesz. A top százas teniszezők 99 százaléka ugyanebben a cipőben jár, tehát nem lógok ki a sorból, mindenesetre örülök, hogy tünetmentes vagyok.

– Francia edzője is ott van önnel New Yorkban?
– Ágival és apukámmal vagyunk itt, viszont napi szinten tartjuk a kapcsolatot Bastiennal, Ági is egyeztet vele – olyan mintha velünk lenne, de mégsem.

– Milyen a közös munka Bukta Ágnessel?
– Eddig nagyon jó és sikeres, szóval egyelőre megtartjuk őt! Remekül kijövünk egymással, régóta ismerjük egymást, játszottunk is egymás ellen. A pályán kívül is jó viszonyban vagyunk, mindent meg tudunk beszélni, és ami fontos, ismeri a női agyat, a problémáinkat, tehát nagyon sok mindenben tud segíteni.

– Első fordulós ellenfele a horvát Petra Martic lesz a US Openen, mennyire ismeri őt, mit tud róla?
– Nagyon sokszor láttam játszani, de még sosem mérkőztem meg vele. Tapasztalt, rutinos teniszező, aki kiváló eredményekkel rendelkezik. Még nem beszéltük meg a taktikát az edzőimmel, mindenesetre szeretnék helytállni, játszani egy jó meccset, és ha úgy lesz, szerintem bármi előfordulhat.

– Mi volt a szombati és mi lesz a vasárnapi ütemterv?
– A szombatot kicsit lazábbra vettük, nem is teniszeztem, csak kondiztam egy keveset és elmentem várost nézni, mert ugyan már temérdek alkalommal jártam New Yorkban, eddig nem igazán sikerült bejárni. Vasárnap edzek, és minden bizonnyal a hétfő is így telik el, mert ahogy Marcival beszéltük, mindketten kedden kezdjük a főtáblás szereplést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik