Tenisz: visszatért négy műtét után, legyőzte a Garros bajnokát

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 21:39
null
Ana Konjuh korábban még sosem nyert meccset a miami torna főtábláján, idén már hármat is (Fotó: Getty Images)
Sztefanosz Cicipasz két játszmában legyőzte a selejtező szerencsés veszteseként főtáblára kerülő, majd ott az 1. fordulóban Kevin Andersont kiejtő bosnyák Damir Dzumhurt a Miamiban zajló tenisztorna férfi egyesének második körében, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.

 

Az oroszok két éljátékosa, Andrej Rubljov (16–3) és Danyiil Medvegyev (15–2) után Cicipasz (15–4) a harmadik, aki eljutott 15 győzelemig idén az ATP Touron.

A görög játékos a 3. fordulóban a japán Nisikori Keijel mérkőzik meg.

A nőknél Ana Konjuh három szettben, 2 óra 14 perces meccsen legyőzte a Roland Garros-bajnok lengyel Iga Swiateket. A 23 éves horvát hölgy – aki jelenleg a 338. helyen áll a női teniszezők világranglistáján – az elmúlt években négy könyökműtéten esett át, de szabadkártyásként most ismét WTA 1000-es tornán szerepelhet, és az első fordulóban Katerina Siniaková legyőzésével a 2018-as brisbane-i verseny óta először nyert meccset WTA-viadal főtábláján. Utána az amerikai Madison Keyst (19.) is megverte, mielőtt Swiateket (16.) búcsúztatta volna, így 2017 után először nyert meg egymást követő két meccset top 20-as ellenféllel szemben – a lengyel lány ellen ráadásul összesen 40 nyerőt (köztük 10 ászt) ütött a 18 ki nem kényszerített hibája mellett.


Konjuh – aki a 2016-os US Openen negyeddöntős volt – a legjobb 16 között a lett Anastasija Sevastovával találkozik, aki a vállsérüléssel bajlódó Simona Halep visszalépése miatt játék nélkül jutott tovább a harmadik fordulóból.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (4 299 205 dollár)
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Sonego (olasz, 24.)–Fratangelo (amerikai) 6:4, 7:6 (7–5)
Nisikori (japán, 28.)–Bedene (szlovén) 6:7 (6–8), 7:5, 6:4
Raonic (kanadai, 12.)–Thompson (ausztrál) 6:2, 6:1
Hurkacz (lengyel, 26.)–Kudla (amerikai) 7:6 (7–5), 6:4
Cicipasz (görög, 2.)–Dzumhur (bosnyák) 6:1, 6:4
Musetti (olasz)–Paire (francia, 23.) 6:3, 6:3
Karacev (orosz, 17.)–Kukuskin (kazah) 6:4, 6:3
Galán (kolumbiai)–De Minaur (ausztrál, 15.) 4:6, 6:3, 6:4
Cilic (horvát)–Garín (chilei, 13.) 3:6, 7:5, 7:6 (7–5)
Humbert (francia, 20.)–J. Sousa (portugál) 6:1, 6:4

WTA-TORNA, MIAMI (3 260 190 dollár)
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Barty (ausztrál, 1.)–Ostapenko (lett) 6:3, 6:2
Konjuh (horvát)–Swiatek (lengyel, 15.) 6:4, 2:6, 6:2
Szvitolina (ukrán, 5.)–Alekszandrova (orosz, 30.) 7:6 (7–1), 6:4
Sevastova (lett)–Halep (román, 3.) – Halep visszalépett
Azarenka (fehérorosz, 14.)–Kerber (német, 24.) 7:5, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 7.)–Kugyermetova (orosz, 32.) 7:6 (7–4), 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik