Tenisz: újabb „megbeszélés” meccslabdánál, Kyrgios a washingtoni bajnok

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 01:25
null
Kyrgios a washingtoni 500-as torna bajnoka (Fotó: ATP)
Nick Kyrgios nyerte meg a washingtoni kemény pályás ATP 500-as tenisztornát, a vasárnap esti döntőben 7:6, 7:6-ra megverte az orosz Danyiil Medvegyevet, 1 óra 34 perces mérkőzésen.

 

A botrányhős ausztrál az első játszmában 6:6-ig egyetlen fogadópontot nyert, ennek fényében nagy bravúr, hogy a rövidítést 1–4-ről, dupla minibrékhátrányból, szettlabdát hárítva megfordította (7:6, 8–6). Ráadásul Kyrgios a meccs elejétől fogva fájlalta a hátát, s az első játszma után ápolást is kért.

Az ausztrál a második felvonásban nagyon lazán teniszezett, ekkor már látszólag nem zavarta, hogy – mint a meccs után elmondta – kisebb hátizomhúzódással küzd, és a legfontosabb pontoknál ismét ő volt sokkal lazább. Bréklabdáig 6:6-ig ezúttal sem jutottak el a felek, majd a rövidítést Kyrgios a kiváló adogatásaira alapozva 7–4-re megnyerte.

Az ausztrál a tie-breakben 5–4 után két ászt ütött, a másodikat már meccslabdánál, amely előtt a Gombos Norbert elleni negyeddöntőhöz és a Sztefanosz Cicipasz elleni elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is kikérte az egyik néző véleményét arról, hogy hová szerváljon.

Tennis TV on Twitter

King of D.C. The moment @NickKyrgios claimed the @CitiOpen title... *with a little help from a fan* #CO19 https://t.co/UaMwEQkoy9



A 24 éves Kyrgios – aki hat mérkőzésen 110 ászt ütött összesen a washingtoni versenyen – idén másodszor, pályafutása során harmadszor diadalmaskodott ATP 500-as tornán, és hétfőn tíz hónap után visszatér az első harmincba a világranglistán. Mérlege ebben az évben 5–1 a top 10-es játékosokkal szemben, 83 százalékos mutatója e téren a legjobb az ATP Touron.

ATP 500-AS TORNA, WASHINGTON (1 890 165 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Kyrgios (ausztrál)–Medvegyev (orosz, 3.) 7:6 (8–6), 7:6 (7–4)

A hölgyek versenye a hazai közönség előtt szereplő Jessica Pegula sikerét hozta: a 25 éves amerikai lány 61 perc alatt 6:2, 6:2-re győzte le az olasz Camila Giorgit. Ez volt Pegula első WTA-tornagyőzelme.

WTA-TORNA, WASHINGTON (250 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Pegula (amerikai)–Giorgi (olasz) 6:2, 6:2

A San Joséban rendezett kemény pályás női viadalt Cseng Szaj-szaj nyerte meg. A kínai játékos – Pegulához hasonlóan – először diadalmaskodott WTA-versenyen. A döntőben a második kiemelt fehérorosz Arina Szabalenkát verte meg két játszmában.

WTA-TORNA, SAN JOSE (876 183 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Cseng Szaj-szaj (kínai)–Szabalenka (fehérorosz, 2.) 6:3, 7:6 (7–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik