Tenisz: szórja az ászokat az amerikai adogatógép

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 17:39
null
Reilly Opelkánál természetesebben senki sem üti az ászokat (Fotó: AFP)
Reilly Opelka, a 23 éves amerikai teniszező egészen elképesztő statisztikával büszkélkedik: adogatóként 1.5 ászt üt, amely háromszor annyi, mint az ATP Tour mezőnyének átlaga – olvasható ki az ATP Tour hivatalos honlapjának statisztikáiból.

Akik teniszben járatosak, azokban egyből felvetődik a kérdés a statisztika hallatán: Reilly Opelka milyen magas? Nos, a 23 éves teniszező 2 méter 11 centire nőtt meg, így mindjárt nem olyan nagy meglepetés, hogy vezeti az adogatás-statisztikákat.

Opelka 1.5 ászt üt szervajátékonként kemény pályán, amivel olyan neveket utasít maga mögé, mint Ivo Karlovic vagy John Isner. Összehasonlításképp: Roger Federernél ez a szám 0.63, Novak Djokovicsnál 0.45, míg Rafael Nadalnál csupán 0.28 a leggyorsabb borításon – ebből is látszik, hogy az izmos szervák önmagukban még nem jelentenek mindent.

1991 óta csak 13 játékos tudott Opelkánál jobb mutatókat produkálni. Az, hogy szervaeredményeinek érdemeit növeli vagy csökkenti a tény, hogy sok rövidítést játszik, és ezáltal többet szervál az átlagnál, nehéz lenne eldönteni, de tény, hogy nem bánja, ha sokáig elhúzódik egy szett.

Opelka az ATP legfrissebb világranglistáján a 36. helyen áll.

És ha már nagy adogatásokról van szó, megmutatjuk a világ eddigi leggyorsabb adogatójátékát. A nem nagy szerváiról híres Danyiil Medvegyev 2019-ben egy füves pályás tornán 29 másodperc alatt vágott be négy ászt szegény Lucas Pouille-nak.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik